Vidék

Továbbgondolható igazságok

2018.11.27 - 13:24

Tasnádon, a Caritas-teremben népes közönség előtt mutatták be pénteken Elek György legújabb könyveit. Gál Gyöngyi, a LiterArt Egyesület elnöke méltatta a köteteket és beszélgetett a szerzővel.

 

A résztvevőket Kiskasza Balázs alpolgármester köszöntötte, aki rég várt eseményként konferálta fel a rendezvényt.

Gál Gyöngyi elmondta, hogy Elek György publicistaként a Szatmári Friss Újság hasábjain az évek során kivívta azt a figyelmet, amivel az olvasók várják naponta az újságot, hogy elolvassák azokat az elgondolkodtató írásokat, amelyekkel ő jelentkezni szokott. Ezekkel a jegyzetekkel egy olyan műfajt teremtett meg és indított el az SZFÚ oldalán, ami több, mint egy újságírói műfaj, hiszen megszólítja és elgondolkodtatja az olvasóit, arra készteti, hogy szembenézzen mindazokkal az eseményekkel, amelyek történnek körülöttünk, velünk, ráébresszen, hogy reagálnunk kell, mert rólunk, a jövőnkről van szó. Ez a fajta állandó megszólítása tudatosságra neveli az olvasót, hogy igenis érdekeljen bennünket az, ami körülöttünk, velünk, bennünk történik, és csatlakozzunk bizonyos értékekhez, és vállaljunk felelősséget. Gál Gyöngyi megítélése szerint ennél többet publicistaként nem is igazán lehet tenni.

Egy idő után Elek György a közössége elé állt egészen személyes gondolataival, érzelmeivel, és meglepte olvasóit, hiszen rájöttünk, hogy nem csak gondolkodó, gondolkodtató, hanem nagyon is mélyen érző, őszinte személyiség, aki felvállalja azokat a sokszor intim érzelmeket, gondolatokat, amelyekhez bátorság kell, véli az egyesület elnöke. A Lélek és test hálószobája című kötetnek nagyon érdekes a címe, amit az Előszóban a szerző így magyaráz: „Bizonyára sokakban felmerül a kérdés: lehet-e a léleknek hálószobája? A válasz nagyon egyszerű: ha a lélek és a test elválaszthatatlan, akkor egyértelmű, hogy igen. Azt is megkérdezhetik sokan: mi a szerepe a léleknek a hálószobában? A lélek és a test hálószobájában is vannak titkok, amelyek csak akkor nem szivároghatnak ki, ha a hálószobában nem történik semmi. De a hálószobában mindig történik valami.”

Gál Gyöngyi szerint a hálószoba tulajdonképpen metaforikus értelemben használt kifejezés. Jelentheti a szűkebb teret a szó elsődleges értelmében, ugyanakkor jelentheti a tágabb teret, ami a közösség tere. Azok a titkok, amelyek egy szűkebb térben, intimebb vagy tágabb térben — a közösségi térben — megtörténnek, elhangzanak, olyan titkok, amelyek mindig foglalkoztatják az embert, az emberi kíváncsiságból fakadnak. Ezek olyan titkok, amelyek a megismerésről szólnak, az önmegismerésről, az én és a világ viszonyáról, arról, hogy ki vagyok én, hol a helyem a világban, hol a helyem a társadalomban, ebben a szűkebb közösségben, a családban, a párkapcsolatban, mi az én célom, mit tehetek, hogy megvalósíthassam önmagam. Álmodozunk, s igyekszünk megvalósítani az álmokat és a célokat. Ezen az úton elindulva — hiszen minden emberi élet egy nagy utazás — vannak kitérők, vannak állomások, és a tudatos ember mindig reflektál arra, hogy hol tart, hogyan tovább stb. Ezek a kötetek valahol mérföldkövek, amelyek erre kérdeznek rá.

Az utazás az irodalomnak egy örök témája. Elek Györgynek ez a fajta keresése és az élettel való állandó szembesülése, szembesítése valahogy bekapcsolódik ebbe a hagyományba. Szatmár megyei viszonylatban talán ő az, aki napi szinten újra és újra szembesít és elgondolkodtat minket, mutatott rá Gál Gyöngyi, elismerve, hogy ő maga azért olvasója és tisztelője, mert olyan időben, olyan módon, olyan kérdéseket tesz fel, amelyek időszerűek, közösséget formálnak, hiszen a köteteinek — különösen a Lélek és test hálószobája címűnek — éppen az a különlegessége, hogy nem csak ő áll az előtérben, hanem az interjúalanyai is. Ami különösen tiszteletre méltó Elek György köteteiben, hogy talál egy témát, azzal kapcsolatban felkeresi a legilletékesebb interjúalanyokat, és nem a mindentudás vagy az egyetlen igazság birtokosaként szólal meg vagy zárja le a beszélgetést, hanem egyszerűen csak felteszi a kérdést, és engedi, hogy azt a kérdéskört vagy azt a témát több nézőpontból, különböző látásmódokból járják körül, mondják el a véleményüket. Az olvasónak pedig teljes szabadságot ad abban, hogy döntse el, hova csatlakozik, milyen értékek mellett teszi le a voksát. Az olvasó is érzi, hogy nem egy lezárt örök igazsággal találkozik, hanem az továbbgondolható. Az ígynemszeret–aşanumăiubeşte című kötetből Bendel Júlia magyartanár és Bendel Krisztina diák olvasott fel részleteket.

A továbbiakban a szerzőt kérdezhették a jelenlévők, majd kötetlenebb formában folytatódott a beszélgetés.