Szatmárnémeti

Továbbfejleszteni a duális képzést

2017.01.01 - 09:21

Érettségi diplomával távozzanak a szakmunkásképzőt elvégző tanulók, ez a célja az iskola vezetőségének, nyilatkozta szerkesztőségünknek Gindele Imre, a Simion Bărnuţiu iskola igazgatója.

„Azt szeretnénk, hogy az iskolánkba járó diákok amellett, hogy egy komoly szaktudást igazoló diplomával rendelkeznek, érettségi diplomának is birtokosai legyenek, amikor végeznek tanintézményünkben” — mondta. „Bár iskolánk a mezőgépészetnek volt a bölcsője, ezért is foglalkozunk ezzel a szakkal, hiszen a környékünkön nagyon jól megy a mezőgazdaság, nagyon jó termőföldek vannak, és nagyon nagy igény van jól képzett traktoristákra. Nagyon felkapott szak az autószerelés, arra túljelentkezés van. Egy osztályt fogunk indítani ezzel a profillal, s akik nem fognak tudni bejutni a szakmunkásképzőbe, azokkal fog feltöltődni a technológiai elméleti osztály, illetve az elméleti líceumnak a filológia osztálya ott, ahol helyek maradnak ősszel. Az biztos, hogy itt válogatott gyerekekből indulnak az osztályok, és ez már most érződik, mert a mostani tizedikesek már sokkal jobb képességűek, mint amilyenek voltak az ezelőtt 4–5 évvel ide járók. Az emberek — szülők és diákok — végre kezdik elhinni, hogy szakmában dolgozva is meg lehet élni. A hosszú távú tervünk az, hogy kihasználjuk a törvény adta lehetőségeket, s hogy a szakmunkásképzőt végzett diák tizenegyedik osztály után visszairatkozzon a líceumba, így nem csak szakképesítéssel, hanem érettségivel a kezében lépjen ki az életbe. Az újdonságot ez esetben az jelenti, hogy már nem estibe, hanem akár nappali osztályba is visszairatkozhat a tanuló. Igaz, így veszít egy évet, mert nem tanul annyi általános műveltségi tantárgyat, és ezt be kell hoznia. A modell szerint visszairatkozik tizenegyedik után tizenegyedikbe, és akkor még két év nappali vagy líceumi képzés következik, majd az érettségi. Én ezt akarom elérni. Most úgy tervezünk, hogy 4–4 osztályt indítunk román és magyar tagozaton, és amikor azok a diákok eljutnak a tizenegyedikig, akkor abból a négyből csinálunk egy erős líceumi osztályt, egyet román, egyet magyar tagozaton, és azzal, aki tovább akar tanulni, nekirugaszkodunk az érettséginek” — vázolta elképzeléseit az igazgató.