Nagykároly

Tovább folytatják a gyűjtést

2016.10.29 - 09:00

A nagykárolyi Impreuna-Egymásért Egyesület felhívásának eleget téve alig egy hónap alatt 1,6 millió forintot sikerült összegyűjteni a 14 hónapos Dominik gyógykezelésének költségei – tudtuk meg Lőrincz Zoltántól, az egyesület vezetőjétől.

Az örömhír rövid ideig tartott: a debreceni egészségügyi intézményben ugyanis ismét kiállítottak egy számlát, a kisfiú intenzív osztályon történő ellátása és antibiotikumos kezelése további 3,6 millió forintba kerül.

„A fizetendő összeg egy héttel ezelőtt 5,2 millió forint volt. Dominik apukája ebbe vitt 600 ezret, ennyit kapott ő a számlájára a kampány kezdete óta. Ez nem kevés pénz, 90 millió régi lej. A hétvégén kiürítettem a dobozokat Nagykárolyban és Kaplonyban is, illetve a számlánkat is, valamint összeszedtem a licitekből és az eladásokból beérkezett pénzeket és egyéb adományokat. Így sikerült még kerek 1 millió forintot átadni Dominik anyukájának (plusz 400 lejnyi ételjegyet), már ez az összeg is Debrecenben van, de az adósság október 23-ig így is 3,6 millió forint. Ezért továbbra is arra kérek mindenkit, aki tud segíteni, hogy tegye meg. Lehet pénzt utalni a számlákra, lehet a székhelyen vásárolni a felajánlott ruhákból, bútorokból stb., a tisztító- és tisztálkodási szerekből, lehet használati tárgyakat felajánlani licitre, eladásra. A mai napon zajló Egészségnap elnevezésű akciónk teljes bevétele is Dominik gyógykezelésére megy. Urnát is kihelyezünk, aki eddig nem tudta, hova vihetne be pénzt, az ma megteheti. Helyszín a nagykárolyi Német Demokrata Fórum ifjúsági központja (1 Decembrie 1918 utca 36. száma, a bíróság mellett). Kapunyitás 9.30-kor.

Emellett a Free Wolves Spirit motorosai is Dominiknak gyűjtöttek tegnapi szezonzáró bulijukon, decemberben pedig a Máltai Szeretetszolgálat Szatmárnémetiben szervez jótékonysági gálaműsort a kisfiú megsegítésére. Egy másik szatmárnémeti egyesület, a BeActive is Dominiknak gyűjt. Összefogással segíthetünk!” – mondta Lőrincz.