Nagykároly

Tovább él a táncházmozgalom, Nagykárolyban is

2018.02.26 - 08:00

Szombaton két fontos eseménynek is helyszínéül szolgált a Nagykárolyi Szociális Központ épülete. Mint ismeretes, több egyesület is működik ebben az ingatlanban, ezek egyike a Rekettye Kulturális Egyesület, amelynek tagjai hagyományőrző foglalkozást és Kallós Zoltán emlékére élő zenés táncházat is szerveztek.

A nagykárolyi rekettyések mellett Avasújvárosból is érkezett egy egész busznyi fiatal a szombat délutáni programokra. Kicsinek is bizonyult a rekettyések által használt terem, ahol először télűző farsangi népszokásokat elevenítettek fel Majer Raji irányításával.

„A Hagyományok Háza támogatásával folytatjuk a tavaly megkezdett, Esztendőtől esztendeig elnevezésű, gyermekeknek szervezett foglalkozásainkat. Ezek lényege, hogy minden hónapban az adott időszakhoz kötődő népszokásokat mutatjuk be és ismertetjük meg a gyermekekkel interaktív módon. Most a székelyföldi farsangtemetési népszokásokat elevenítettük fel és mutattuk be a gyerekeknek, Konckirály és Cibere vajdának a viaskodását, illetve a farsangtemetést. Ezen szokások nyárádmenti változatait ismerhették meg a jelenlévők. A program második részében pedig szerettünk volna méltóképpen emlékezni Kallós Zoli bácsira. Egy olyan eseményt szerettünk volna, amivel mi is csatlakozhatunk azokhoz a magyar nyelvterületeken megszervezett rendezvényekhez, amelyek mindenhol zajlanak most, hiszen mindannyian nagy tisztelői voltunk Zoli bácsinak. Ő volt tulajdonképpen a mozgatórugója a táncházmozgalomnak, s nagyon sokat köszönhet az erdélyi táncház neki, az ő munkásságának. Erről szólt az élete, és szerettük volna ezt a táncházat az ő emlékének ajánlani, s ezért vannak itt a Soroglya zenekar tagjai is, akikkel együtt olyan táncokat és énekeket tanulunk, amelyek Zoli bácsi kedvencei voltak. A táncház folyamán válaszúti népdalokat tanulnak a jelenlévők, és egy kisfilmet is vetítünk, hogy a gyerekek is megismerjék őt” — mondta Székely Sára.

A nagykárolyi egyesület vezetője elmondta, hogy hatalmas élmény volt számára minden egyes találkozás Kallós Zoltánnal.

„Minden táncházasnak az egyik nagy álma, hogy eljusson a válaszúti táborba. A válaszúti tánctábor volt az első, ami elindult, és tulajdonképpen egy közös alapot és tudást adott minden táncházasnak, és a mezőségi táncok ezeknek a táboroknak köszönhetően lettek olyan népszerűek. Mindez Zoli bácsinak és a válaszúti táboroknak köszönhető. A Rekettye minden generációja járt már a válaszúti táborban, és örülök, hogy a mostani nagy rekettyések is voltak már, és személyesen is megismerhették Zoli bácsit. Érezhették a belőle áradó varázst és szeretetet” — tette hozzá Sára.