Szatmár megye

Tour de Tur CBA, XVII: a motorosok is bicajra ülnek!

(Fotók: thepixel.ro)
2023.05.23 - 09:11
Töretlen a népszerűsége a Túr menti védett övezetek biciklis és futóversenyének. Idén már tizenhetedjére vágtak neki erdőnek mezőnek a versenyzők — több mint háromszázan voltak.

Ha régóta is van, de mindig kicsit új is az avasi dombvidék nyugati vonulatain zajló biciklis és terepfutó körverseny, a szervezők eredeti célja azonban em változott: népszerűsíteni a Túr menti védett övezeteket és a diszkrét „természetfogyasztást”. A védett területek az emberekkel együtt teljesek, mutatott rá az idei verseny után pár nappal Márk – Nagy János a versenyt szervező Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti (EKE) elnöke, tehát nem az emberekkel szemben kell ezeket védeni, hanem a felszámolódástól. „Azt valljuk, hogy erdőt járni – nem csak a védett területeken –, sokkal élvezetesebb csendben, biciklin, vagy gyalog, mint motorral, vagy valamilyen motoros géppel és ezzel egyre többen vannak akik egyetértenek velünk. A Tour de Tur-on is van jó néhány megrögzött két- vagy négy keréken motorozó, aki erre az alkalomra leteszi a slusszkulcsot és biciklire pattan, hogy az előtte haladó versenyző füstje helyett az erdő és a mező illatait érezhesse.” – mondta.

hirek/2023/majus/tour-de-tur-cba-xvi-a-motorosok-is-bicajra-ulnek-2.jpg

Versenyzők, önkéntesek és partnerek

Több mint háromszáz versenyző nevezett az idei, május huszadikai Tour de Tur-ra, ők egy hosszabb és rövidebb táv megtételére vállalkoztak, egyesek terepfutókként, mások biciklizőkként. Márk-Nagy nem feledkezett megemlíteni a Tour de Tur önkénteseit sem, akik továbbra is fontos tagjai a szervező csapatnak. Nyolcvanan teljesítettek szolgálatot idén, ők a muzsdaji tó parti rajt-célnál segítették az indulást és érkezést, illetve az útvonal mentén gyorsították a versenyzők „etetését és itatását”.
Ha voltak is felázott részek az árnyékosabb területeken a Rózsapallaghegyig és Remetemezőig is húzódó hosszabbik távokat bevállalóknak nem állta útját a Tálna patak, alig arasznyi víz volt benne, nem kellett a hídig kerülniük a versenyzőknek, a bicikliseknek le sem kellett szállniuk a nyeregből. Negatív esemény nélkül ért véget az idei verseny, egyetlen sérülés történt, egy esés miatti, komoly következmények nélküli bokahúzódás.

hirek/2023/majus/tour-de-tur-cba-xvi-a-motorosok-is-bicajra-ulnek-1.jpg

Az idei verseny eredményei elérhetőek ITT, rengeteg Tour de Tur-os fotó pedig ITT.
A Tour de Tur fő támogatója idén is a CBA-üzlethálózat volt, szervezésben partnerei pedig a Szatmár Megyei Salvamont Hegyimentő Közszolgálat, az Avasújvárosi Polgármesteri Hivatal, illetve a ProRacers sportegyesület.

Princz Csaba