A Véndiáktalálkozó programjaként Kereskényi Sándor muzeológus A varázsló és a pálcája címmel készített nyilvános életútinterjút Tóth Lászlóval, aki évtizedeken át tudást és tartást adott tanítványainak, rendkívüli tanulmányi eredményeket produkálva.

Csütörtökön a Szatmárnémeti Református Gimnázium patinás tanári szobájában találkozott volt tanítványaival és tisztelőivel a 86 éves Tóth László matematikatanár, aki negyvenhárom évig tanított, ebből huszonkilencet ennek az iskolának a falai között. A rendezvény első részében azon a széken foglalt helyet, amelyiken tanárként, majd katedrafőnökként ült szünetekben, hogy felkészüljön az órákra. A résztvevőket házigazdaként Szilágyi Éva, a gimnázium igazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy Tóth László tudást és tartást adott a diákjainak, megtanította, hogy érdemes tanulni és tudni. A tőle kapott tudás és tartás egy egész életre segítség volt a tanítványai számára. Gönczy Gábor, a Véndiákszövetség elnöke volt tanárát köszöntötte Tóth László személyében. Bándi Johanna, a Harag György Társulat színművésznője Lautreamont Maldoror énekei című művének Óda a matematikához című részéből olvasott fel.

A továbbiakban Kereskényi Sándor A varázsló és a pálcája címmel készített nyilvános életútinterjút Tóth Lászlóval, aki beszélt származásáról, tanulmányairól, pályaválasztásáról. 1931-ben született Nagykárolyban római katolikus és református vegyes vallású családból. Szülei arra tanították, hogy mindennap fel kell mutatni valami jó cselekedetet. Hamar megtanulta, hogy a matematika a rend tudománya. Ahogy a világmindenség működik, úgy kell működjön a matematikus észjárása is. Nagykárolyban kezdte el tanulmányait, a második világháború után megszűnt a római katolikus iskola, így Nagyváradon tanult tovább a Szent László Gimnáziumban, ami világi iskolává alakult ugyan, de egy ideig megmaradt a szellemisége. Az egyetemet Kolozsváron végezte, majd Bukarestbe kapott kinevezést, de sikerült Szatmárnémetiben katedrát kapni a Leánylíceumban, ahol nem tanított, mert cserélt egy kollégájával a Fiúlíceumból. Tanárainak tanácsai és biztató szavai mindig elkísérték. „Maguk lesznek a megmaradásunk zálogai. Ha lesz értelmiségünk, megmarad a magyarság, ha nem lesz, akkor elkezdődik a beolvadás” — mondta az egyik tanára. Kereskényi Sándor megkérdezte, mi a titka az akkori sikeres elitképzésnek, ami nagyon hiányzik a mai oktatásból. Tóth László elmondta, hogy az ő sikereinek az volt a titka, hogy mindig megpróbált újítani. Olyan módszereket vezetett be, amilyeneket elődei nem használtak. Elhatározta, hogy kilencedik osztályban megszeretteti tanítványaival a matematikát. Játékosan tanított, hogy a diákok megértsék a tananyagot, és csak azt tanította meg, amit nagyon fontosnak tartott, ami pedig kimaradt, azt később pótolta be. Használta a tankönyv anyagát; használt román nyelvű példatárakat, mert tudta, hogy az egyetemen nagy segítség lesz, ha a szakkifejezéseket ismerik a diákok román nyelven is; példákat adott fel a Matematika Lapokból, azok megfejtéseit pedig beküldték a lap szerkesztőségébe, a jobb diákok cikkeket is írtak a lapnak. Tóth László meggyőződött arról, hogy az oktatás egy folyamat, amely ha megszakad, az veszteségekkel jár. Gyakran kirándulásokon is oldottak meg feladatokat, és még a nyári vakációra is adott házi feladatot. Ez a maximalizmus a diákokat egyáltalán nem zavarta, sőt, egy idő után igényelték is. Megértették, hogy az élet verseny, és ott helyt kell állni.

Kétórás dolgozatokat íratott, mert tudta, hogy az egyetemi felvételin a dolgozatírás háromórás, és jó, ha a diákok erre időben felkészülnek. Azt is figyelembe vette, hogy a diákoknak szükségük van a sikerélményekre. A legsikeresebb évek az 1970–1990 közöttiek voltak. A siker titka, hogy az iskolának volt egy nagyon képzett tanári kara, akik hivatásként végezték a tanítást. És voltak tanulni akaró diákok, akiket úgy segítettek a szüleik, hogy bíztak a tanári karban. Tóth Lászlót sokat foglalkoztatja az a gondolat, hogy megtett-e mindent, amit megtehetett. Most is arra biztat mindenkit: ne hagyjuk magunkat, éljünk úgy, hogy mienk maradjon a jövő. A kisebbségnek csak akkor lesz jövője, ha értelmiségi rétege versenyképes, és számottevő eredményeket tud produkálni. A tudást nagyon sok munka által lehet csak megszerezni, de aki megszerzi, az olyan hatalommal rendelkezik, amit nem lehet elvenni tőle. Akinek van tudása, az tud adni másoknak is. Az, aki tudást ad, sokkal gazdagabb lesz, annak sokkal több marad. Tóth László a szatmári magyar értelmiségtörténet egyik legmaradandóbb alakja, aki bebizonyította, hogy az elitképzés sikeres lehet vidéki körülmények között is. Olyan példát nyújtott erre, hogy a Tóth László-modellt ma is tisztelettel emlegetik szakmai berkekben. Az értelmiségi hivatás helyi apostola volt, de országos elismertségnek örvendett, akár legnagyobb szakmai elődei. Szinte hihetetlen, hogy az a Tóth László, aki olyan sokat adott, soha semmilyen elismerésben nem részesült. Ezért nem meglepő, hogy a beszélgetés végén felmerült a gondolat, hogy mivel Tóth László oly sokat tett Szatmárnémetiért, megérdemli a díszpolgári címet.