Belföld

Törvénymódosítást kér a Sanitas

2017.01.23 - 14:00

Módosító javaslatokat nyújtott be az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium felé a Sanitas Szakszervezeti Szövetség, kérvényezve a novemberi bértörvény módosítását, újratárgyalását.

Továbbra sem tartja kielégítőnek a képviselőház által 2016. november 7-én elfogadott 2016/20-as sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt a Sanitas Szakszervezeti Szövetség. A szindikátus szerint a törvényhozók több esetben is helytelenül értelmezték a szakszervezet kéréseit, így különböző szempontokat nem vettek figyelembe a közalkalmazottakra vonatkozó bértörvény módosításakor. Az újonnan kidolgozott követeléseket az elmúlt hetekben eljuttatták úgy a munkaügyi, mint az egészségügyi miniszterhez is, akik úgy tűnik, nem zárkóznak el egy újabb találkozás lehetőségétől.

A szakszervezet többek között szeretné elérni, hogy ne csak a dolgozók alapfizetését finanszírozzák az Országos Egészségbiztosítási Alapból, hanem a különböző pótlékokat is ugyanez a forrás biztosítsa, ne pedig a munkaadó intézmények. Ugyanis az olyan speciális kórházakban, ahol például a tbc vagy egyéb fertőző betegségek kezelését végzik, az alapbér melletti pótlékok akár a fizetés 100%-át is elérhetik, így az alkalmazottak kifizetése nagyon leterhelné az adott intézményt.

Ugyanakkor helytelennek tartják azt, hogy az új törvénymódosítás szerint előfordulhat az is, hogy a kórházak különböző részlegeinek vezetői jóval kisebb fizetésért kénytelenek dolgozni, mint a beosztottaik közül sokan, ez pedig negatív hatással lehet az érintett személyek motiváltságára. Nem utolsósorban fontosnak tartják az egészségügyi kisegítő személyzet dolgozóinak tanulmányaik szerinti helyes besorolását is a megfelelő bérezési kritériumok meghatározása érdekében.