Vidék

Történelmi vetélkedő Kaplonyban

2015.04.10 - 09:00

Kaplonyban harmadjára szervezték meg a sváb napot az Iskola másként program keretében. A svábok történelmét felelevenítő versenyt is szerveztek, melyet a mezőpetriek nyertek meg.

Kaplonyban az Iskola másként hete rendezvényei között immár harmadik éve szerepel egy sváb nap is, amelynek keretében a Német Demokrata Fórum helyi szervezete és a Fényi István Általános Iskola együttműködve történelmi vetélkedőt szervez, tájékoztatott Baumli Bernadett. Korábban is volt hasonló verseny, ugyanis már 2008 óta szervez ilyen jellegű rendhagyó történelemórát a helyi NDF. Idén április 8-án került sor a sváb tematikájú versenyre a kaplonyi kultúrotthonban. Erre a napra meghívják a környező sváb falvak iskoláit, hogy gondolkozzanak arról, hogy mit is jelent az, hogy sváb gyökerekkel rendelkeznek. A csapatok a felkészülés során számos ismeretre tettek szert, s ezeket megosztották a többi csapat tagjaival, illetve azokkal a kaplonyi iskolásokkal, akik a hallgatóság soraiban foglaltak helyet. A csapatok munkáját végighallgatta és értékelte egy zsűri is, melynek élén a zsűri elnöki tisztségét Johann Forstenheizler, az NDF észak-erdélyi szervezetének elnöke töltötte be. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Leitner János is, az NDF megyei szervezetének elnöke. Az idei év témájául a sváb falvak etnikai összetételének változásai szolgáltak — a csapatok a bemutatók által felvázolták azt a helyzetet, hogyan lettek környékünkön a svábokból magyarul beszélő, illetve magyar nemzetiségű emberek. A benevezett öt csapat — Csanálost, Mezőpetrit, Kálmándot, Krasznabélteket és Kaplonyt képviselve — az elmagyarosodás folyamatát a saját településére alkalmazva, nagyon értékes adatokat hozott. A csapatok ezenkívül egy-egy sváb népszokást is bemutattak — ezek egyházi ünnepekhez kapcsolódtak, de voltak közöttük udvarlási népszokások is. A vetélkedőt a mezőpetri csapat nyerte meg.