Sport

Török bajnok lett Vaida

2016.04.04 - 18:48

Miután tavaly Romániában halmozták a sikereket a szatmári strandröplabdázó lányok, idén Törökországban is bajnoki dobogóra álltak.

Megnyerte a török felnőtt korosztályos strandröplabda-bajnokságot a szatmárnémeti Vaida Beáta.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Adrian Pricop edző két tanítványa, Beáta és Adriana Matei idén bekerült a nemzetközi körforgásba, miután a román szövetség bejelentette, hogy támogatja a szatmáriakat abban, hogy olimpiai kvótát szerezzenek a 2020-as játékokra. Ehhez viszont kellő nemzetközi rutin szükséges, az év elején pedig a mediterrán övezetben zajlanak csak szabadtéri tornák. Ezért Pricop, Vaida és Matei Törökországban készül több mint három hete, az elmúlt napokba pedig felálltak a honi bajnoki küzdelmekben is. A két lány külön csapatban szerepelt, de mindketten bejutottak a négyes döntőbe, majd a fináléban egymás ellenfelei voltak. Matei a Beşiktaş Netvoleybol csapat játékosaként, Beáta pedig az Aydin Buyuksehir mezében játszott. Egy szoros, kiélezett közdelemben végül Beáta csapata nyert 2–1-re, míg Adriana az ezüstéremmel kellett megelégedjen a pénzdíjjal járó bajnokságon.

A világranglistás pontszámokat illetően Beáta és Adriana elég jól áll: a hétfőn frissített rangsorban 174 ponttal a 376. helyen állnak az 1500-as listán. De ez még csak egy hosszú út eleje. A pontszámokat hamarosan gyarapíthatják, hiszen május 11–16. között a svájci Lucerne településen zajlik majd a 21 éven aluliak világbajnoksága.