Belföld

Toró nem akar újra pártelnök lenni

2015.01.29 - 17:00

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) decemberben lemondott elnöke kijelentette, nem száll versenybe a szintén leköszönt Szilágyi Zsolt alelnökkel a párt elnökségéért a hétvégi országos küldöttgyűlésen.

Toró T. Tibor egy csütörtöki kolozsvári sajtóbeszélgetésen úgy vélekedett, hogy Szilágyi Zsolt elnökké választása konszenzust teremthet a néppártban. „Szívesen adom át neki a stafétát. Nagyon remélem, hogy igent mond, és elvállalja a tisztséget” - jelentette ki az EMNP alapító elnöke. Hozzátette: 25 éve megannyi közös projektben álltak egymás mellett Szilágyi Zsolttal, így ő maga csak akkor száll versenybe az elnöki tisztségért, ha Szilágyi nem vállalja a jelöltséget. Az EMNP területi szervezetei a párt öt politikusát – köztük Szilágyi Zsoltot és Toró T. Tibort - jelölték az elnöki tisztségre. A szombaton tartandó marosvásárhelyi tisztújító küldöttgyűlést azt követően hívták össze, hogy decemberben mind Toró, mind Szilágyi lemondott a pártban betöltött vezető tisztségéről, miután a párt jelöltje a várakozások alatti eredményt ért el az elnökválasztáson. Az EMNP élén eltöltött három év mérlegét megvonva Toró T. Tibor az eredmények közé sorolta, hogy a román párttörvényben megszabott nehezen teljesíthető feltételek ellenére sikerült „zöldmezős beruházásként” bejegyeztetni a pártot, mely a 2012-es önkormányzati, a 2012-es parlamenti és a 2014-es államfőválasztáson is részt vett. „Megkapaszkodtunk az erdélyi politikában, és országosan is kezdtek jegyezni minket” - jellemezte a párt jelenlegi helyzetét a lemondott elnök. Eredményként mutatta be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) fenntartott, a Fidesszel „stabilizált”, és a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) kialakított stratégiai partnerséget. A Fidesszel fenntartott kapcsolatról szólva kijelentette, az a megközelítés is hamisnak bizonyult, hogy az EMNP a Fidesz erdélyi „lakájpártja” lenne, és az is, hogy a „Fidesz által ejtett” párt lenne. Toró a kudarcok között említette, hogy a pártnak nem sikerült olyan ütemben növekednie, ahogy szerették volna, nem sikerült egyesíteni „a nemzeti autonomista tábort”, és nem sikerült a párt szimpatizánsainak egy „kollektív sikerélményt” nyújtani. Úgy vélte, a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokon az EMNP sikerének a kulcsa, hogy a párt a Magyar Polgári Párttal (MPP) közösen alakítson ki egy olyan politikai pólust, melynek ereje összemérhető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) erejével. Úgy vélte, az EMNP élén bekövetkező vezetőváltás új esélyt adhat ennek a politikai pólusnak a létrehozására.