Tasnád környéke

Tornádó erejű vihar tombolt Tasnádon

Komoly gondokat okozott a csütörtök esti vihar Tasnádon és környékén (Fotónk illusztráció)
2022.09.16 - 16:01
Rendkívül erős vihar sújtott le csütörtökön este kilenc és tíz óra között Tasnád városának két utcájára és a városhoz tartozó Tasnádszarvad településre. A helyiek tornádóként emlegetik a szélsőséges meteorológiai jelenséget.

„Több lakóépület tetőszerkezete megrongálódott. Az erős szél letépte a cserepeket, és vannak olyan melléképületek, amelyeknek a teljes tetőzetét leszedte” – részletezte a csütörtöki vihar körülményeit kérdéseinkre válaszolva dr. Farcău Adrian Dănuţ polgármester. 

Az elöljáró arról a hihetetlennek tűnő jelenségről is beszélt, hogy az egyik faházat az orkán erejű szél közel 300 méter magasba emelte a levegőbe, majd odébb lecsapta. „A szokatlanul nagy őszi viharban a tasnádszarvadi iskolaépület teteje mintegy hetven százalékban tönkrement, és a nagy mennyiségű, hirtelen lezúduló esőtől a plafon is teljesen elázott. A gyerekek ma már a városban tanultak” – tette hozzá a településvezető, aki szerint szerencsére sikerült három olyan termet találni, ahol az iskolabusszal érkező tanulók részt tudtak venni az órákon.

A Tasnádi Polgármesteri Hivatal ezúton is kéri mindazokat, akik viharkárokat kívánnak bejelenteni, hogy értesítsék az önkormányzatot, amely kiküldi majd a kárfelmérő szakembereit. A káreseteket Mada Vasilenél, a városháza sürgősségi felügyeletekért felelős részlegének vezetőjénél kell jelezni a 0740.247.342-es telefonszámon.
A polgármester szerint mindenki, akinek van érvényes biztosítása, kártérítésre számíthat.

Végh Balázs
 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Több mint harminc halálos áldozatöt követeltek a tornádók az Egyesült Államok déli államaiban

Több mint harminc halálos áldozatot követeltek a vasárnap és hétfőn pusztító tornádók az Egyesült Államok déli és délkeleti államaiban.