A Sorompók nélkül fesztivál nyitóelőadása Sólem Aléchem Hegedűs a háztetőn című muzicalje volt, a nagyváradi Mária Királyné Színház nemzetközi előadásában. Hatalmas sikert arattak.

Első pillantásra pedig furcsának tűnt az egész. Egy nemrég önállósult román színház, magyar rendezővel és koreográfussal, meg egy eredeti klezmer–zenekarral állítja színpadra egy zsidó szerző népe sorskérdéseit boncolgató darabját. Hogy végül annál magától értetődőbb legyen a hosszú percekig felállva tapsoló, a színházat elhagyni alig tudó nézők látványa. Mert az említett tényezők annyi, szavakban el sem mondható színnel, élettel töltötték meg az előadás három óráját, hogy aki látta, hosszú évekig hordozza magában ennek az estének az ajándékait.

Korcsmáros György rendezése úgy hozza át az itt és mostba a másfél évszázada Oroszországban történteket, hogy a stilizált, időtlenséget sugárzó díszletek és színpompás, korhű jelmezek közé vérbő humortól valós tragédiáig, illetve történelmi áthallásokig minden belefér. Anatevka a mindenkori szülőföld Kárpát–medencei jelképévé, lakosainak konfliktusai többség és kisebbség mesterségesen kreált és fenntartott „ellentéteivé” tágulnak, következményeiket idegeinkben, lelkünkben hordjuk mindannyian. S ezen a szinten már összemosódik magyar és zsidó, román, szerb, szlovák és orosz sors, a többlet élettér délibábja vagy a puszta megmaradás racionalitása által megszabott magatartásformák.

Élő és igaz

Így lesz az eredeti könnyes–mosolyos, bájos humorú és egy sikeres muzical minden kellékével bíró darab jóval több és gazdagabb Tevje, a tejesember, illetve a megmaradás zálogának hitt közösségi hagyományokat szerelmi házasságukkal sorra felrúgó lányai történeténél. Miközben hiánytalanul megmarad a cselekmény pergő ritmusa és a szereplőit vesékbe látó emberismerettel ábrázoló, viselt dolgaikon megértő szeretettel csúfolódó szerző humora egyaránt. A főszereplő — akit román színtársulatnál játszó magyar színész alakít, nem véletlenül zseniálisan — lelkében állandó harcot vív a hagyományokba kapaszkodó életösztön és az övéi iránt érzett szeretet. Szülőföldjéről való kényszerű távozásakor nem véletlenül tűnik el a „háztetőről” a hegedűs jelképes alakja. Szétszóródó népe ugyanakkor öntudatlanul is magával viszi hagyományainak megtartó lényegét, akár feleslegesnek tűnő csomagok, akár érzelmek vagy értékrend képében. A mindenkori kiszolgáltatottakat vezényszóra megalázó, bántalmazó vagy elűző többséghez tartozók ábrázolása pedig éppen olyan árnyalt, élő és igaz, mint az előbbiek megtestesítőivé. Hava orosz férje az önkéntes száműzetést választja a történtek elleni tiltakozásul, a pogromot „felsőbb utasításra” megszervező rendőr szemlátomást szégyenkezik a hatalom mámorától elállatiasodott nemzettársai viselkedése miatt.

S ami nincs benne a szövegben, hozzáadja a zene és tánc csodálatosan kifejező nyelvezete, a díszletek színes, reményt sugalló világa.

 Báthory Éva