Sport

Tordán játszanak kedden a VSK kézilabdázó legényei

2017.02.06 - 16:52

Nem akarnak könnyű prédája lenni keddi ellenfelüknek a Szatmárnémeti Városi Sportklub férfi kézilabdázói, bár azzal tisztában vannak, hogy nagyon nehéz meccs vár rájuk Tordán, a bajnoki éremre aspiráns Potaissa ellen.

A Nemzeti Liga 18. fordulójának előrehozott mérkőzésén lép kedden pályára Várady Gyula edző legénysége. A Kolozs megyei alakulat az elmúlt évek egyik legjobb hazai csapatává nőtte ki magát, európai kupasorozatokban is szerepelt, játékoskeretének nagy részét pedig olyan kézilabdázók alkotják, akik már 3–4 éve együtt játszanak.

A VSK szakvezetőjének ugyanakkor fejtörést okozhat a legjobb csapat felállítása. Egyrészt a szombati, Székelyudvarhelyi KC elleni bajnoki sokat kivehetett a játékosokból, másrészt az egészségi gondok sem oldódtak meg két nap alatt: Oláh Jani, Stan és Rogoz vélhetően ma is betegen vállalják a játékot.

A 18. fordulóból egyébként csak a tordai mérkőzést rendezik kedden. Az etap többi találkozója szombaton és vasárnap zajlik. A Potaissa az élvonal táblázatának a 4. helyéről várja a találkozót, de csak három pont a hátránya a második helyen tanyázó Konstancai HC Dobrogea de Sud mögött. A VSK továbbra is az utolsó előtti pozíciót foglalja el és egy pont az előnye a sereghajtó Fogarasi CSM előtt. A 18.15 órakor kezdődő mérkőzést a Digi Sport és a Dolce Sport élőben közvetíti.

Férfi kézilabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 18. forduló

Kedd

Tordai Potaissa – Szatmárnémeti VSK (18.15 óra, Digi Sport, Dolce Sport)

Szombat

Székelyudvarhelyi KC – Konstancai HC Dobrogea de Sud

CSU Suceava – Dunărea Călărași

Resicabányai HC Adrian Petrea – HC Vaslui

Fogarasi CSM – Bukaresti Dinamo

Temesvári Politehnica – CSM Focșani

Vasárnap

Bukaresti CSM – Bukaresti CSA Steaua.