Leiher Géza három hektár területen foglalkozik szőlőtermesztéssel a krasznabélteki szőlőhegyen. Az alábbiakban a szőlészetről és borászatról, a borkészítés és -forgalmazás jelenlegi problémáiról, valamint a borászat jövőjéről kérdeztük.

A krasznabélteki szőlőhegy felé haladva Leiher Géza néha az út egyik oldalára, néha a másikra mutogatva magyarázza, hogy milyen nagy károkat tesz az idei szárazság a földeken. A szőlőhegyhez közeledve meséli, hogy a most többnyire legelő- vagy kaszálóként használt területeken valamikor többnyire magántermő szőlő termett, amiből bort készítettek. Nem véletlen, hogy a Károlyi család, amikor az 1700-as években megkapta ezt a területet, maga is szőlőt termesztett rajta. A múlt század közepén az állami gazdaságok vezetői is jobbnak látták, ha meghagyják a szőlőt, hiszen több hasznot hozott, mint amennyi hasznot hozhatott volna a búza vagy a kukorica. Az 1989-es változások után Krasznabélteken is gazdátlanokká váltak az állami gazdaságok földjei, így a szőlősök is kipusztultak, több mint tizenöt évnek kellett eltelnie, míg néhány krasznabélteki gazdaszellemű vállalkozó rá nem döbbent arra, hogy kár veszni hagyni azt, ami még megmaradt, sőt az üres szőlőterületeket is érdemes betelepíteni. Az elején nehezen ment, de amikor lehetőség adódott európai uniós pénzek lehívásához, többen éltek a lehetőséggel. Az állami gazdaságok idején kétszázötven hektár állami szőlős volt, és ugyanannyi területen termesztettek szőlőt — igaz, csak kisebb területen — magánszemélyek is. Jelenleg a háztáji magántermő szőlők mellett hatvan—hetven hektár újonnan telepített szőlő van Krasznabélteken, ez még mindig kevés ahhoz képest, hogy mennyi volt, de a minőség talán pótolja a mennyiséget, a lehetőség pedig megvan az újabb telepítéshez.

Régi emlékek

A szőlősorok között haladva Leiher Géza elmesélte, hogy neki szerencséje volt azzal, hogy apjának a szőlészet, a gyümölcstermesztés és a virágkertészet volt a szakmája. Mindig kutatóállomásokon dolgozott, ahol minden csínját-bínját megismerhette a mesterségnek. A fiúnak volt kitől tanulnia, és volt hol gyakorolnia is a szőlészetet és borászatot.

— Abban az időben még másként nevelték a gyerekeket — emlékszik vissza Leiher Géza —, az otthoni munkából én is kivettem a részem, nem maradtam ki a szőlőgondozásból és a borkészítésből, de ennek csak a hasznát vettem a későbbiekben és hasznát veszem ma is, mert apámtól olyan dolgokat is megtanultam, amit egyetlen iskolában sem tanítanak. Akkor még egész másként tanultak a fiatalok, mint most. Diákkoromban, mint minden gyereknek, nekem is szükségem volt egy kis zsebpénzre. Elmentem napszámban gyümölcsöt szedni, amikor nagyobb lettem, fát oltani, amiért jól megfizettek. Abban az időben, az 1970-es években, ötezer lej volt egy Grigorescu televízió, én ennyit megkerestem egy nyáron akkor, amikor egy felnőtt fizetése havi 800—1000 lej volt. Igaz, hogy reggel héttől este hétig dolgoztam egész nyáron. Mehettem volna csavarogni is, de én összekötöttem a kellemest a hasznossal, akarva-akaratlanul tanultam meg olyan dolgokat, amelyeknek ma is hasznát veszem. Az én gyerekkoromban még tudták azt, hogy a gyereket otthon kell megtanítani a rendre, a munkára, a fegyelemre és a tiszteletadásra, nem az iskolában. A gyerek az iskolában és a közösségekben úgy viselkedik, ahogy otthon megtanulja. A borászatot csak részben lehet megtanulni az iskolapadban. Az összes többi elemét csak tapasztalatokkal, gyakorlattal lehet elsajátítani. Mindig hajlandónak kell lenni befogadni az újat. Nem szabad elfeledni a borkedvelők szokásait és kívánalmait. Ha egy borral kapcsolatban pozitív élmények érik a fogyasztókat, a mellett a bor mellett maradnak. Számomra különösen fontos, hogy olyan borokat készítsek, amelyek a „jól iható borok” kategóriájába tartoznak.

Változik a világ

Egyetlen soron is hosszabb idő kell a végighaladáshoz. A háromszázhatvan méter hosszú sorokon háromszázhatvan tőke szőlő sorakozik. A gazda megemel egy-egy szőlőfürtöt, gyönyörködik benne, majd mesélni kezdi, hogy mennyi munkának az eredménye ez. Évente trágyázza, permetezi, metszi, kötözi, mégsem mindig olyan, amilyennek szeretné. Az idén kevés volt az eső, ennek következtében a betegségek is ritkábban jelentkeztek, kevesebbet kellett permetezni, de kisebbek a szemek, bár azoknak nagyobb a cukortartalmuk. Nem lehet előre megjósolni, hogy milyen lesz az idei bor, de reménykedni kell. A szőlőt gondosan ápolta, szakszerűen művelte az ültetvényt, optimalizálta a tőketerhelést, mert sokan azzal rontják el, hogy már másodévben meghagyják a termőágakat. Leiher Gézának az a meglátása, hogy jó bort csak jó szőlőből lehet készíteni, egészséges szőlő pedig csak ott terem, ahol az valóban jól érzi magát.

— Amikor családot alapítottam — emlékszik vissza Leiher —, krasznabélteki apósomnak volt egy kis szőlője, aminek művelése családi hagyomány volt. Én ezt elkezdtem gondozni, később bővíteni, apró lépésekkel elkezdtem modernizálni. A nagyobb borászok — Hetei László és Johann Brutler — biztattak, hogy telepítsek én is nemes szőlőt. Ma már ott tartok, hogy három hektárt művelek meg. Ez elég sok ahhoz képest, hogy hobbi-szintről indultam. Ma már nem úgy mennek a dolgok, mint régen, amikor a borászathoz elég volt egy daráló, egy prés és egy hordó. Modern eszközöket kell használnunk ahhoz, hogy könnyebb legyen a dolgunk, és minőséget termeljünk. Megváltozott a világ, mindenki minőséget akar. Ma már a borászat olyan, mint a versenysport, a borászok is a csúcsra törnek, mint a sportolók az olimpián, ahol -tized és -századmásodpercekkel mérik az eredményeket. A borászatban is megvannak a mércék és az igények. Ma már a fogyasztói társadalom sokkal igényesebb, mint a régi volt. Régebben az ételeket sem cicomázták annyira, mint most. Volt egy szűk réteg, amelyik adott magára, de a többség beérte az egyszerű ételekkel és italokkal.

Szüret

A szüret a különböző történelmi korokban mindig többet jelentett egyszerű munkánál. Ünnepnek számított, hiszen egy egész évi munka gyümölcsével szembesült a szőlőművelő. Kíváncsi voltam, hogy milyen a krasznabélteki szüret, de tizenegy órakor már befejeződött a szőlőszedés. A leszedett szőlő már le volt darálva, és a modern prés is dolgozott. Leiher megmutatta, hogy milyen folyamatokon megy át a szőlő, amíg a belőle készült bor az asztalra kerül. Elmondta, hogy a jó bor nem úgy készül, hogy leszedik a szőlőt, azt kipréselik, hordóba teszik, és várják, hogy kiforrjon. A szőlőt kora reggel szedik, amíg még hideg, mert ha melegen szedik le, akkor elkezd erjedni, ami nem használ a bornak. A fehér szőlő esetében, miután leszedik, a szemeket gyorsan el kell választani a gerezdektől, és darálás után hordóba, inox- vagy üvegedénybe tenni, hogy majd lassan beinduljon a forrás. A feketeszőlő-szemeket is el kell távolítani a gerezdektől, de a héján kell hagyni addig, amíg majdnem kiforr, hogy a héjától vegye át a színt és az ízeket. Mind a fehér-, mind a vörösbor esetén a forrást szabályozni kell, hogy az lassan forrjon. A kiforrt bort tovább kell kezelni, de időt kell adni, hogy saját magát tökéletesítse.

— Mára már mondhatni, kihaltak a szüreti szokások. Régen kalákában szedték a szőlőt, ezt ma már nem lehet megtenni. Akinek tíz ár szőlője van, az hívhat néhány rokont és barátot szüretelni, majd elmegy segíteni azoknak, akik neki is segítettek, de három hektárnál ez nem kivitelezhető. A régi szüreteken megvolt a hangulat, a jókedv, ma már mindenki azt várja, hogy legyen este, és tudjon hazamenni. A fiatalok még tartanak egy-egy szüreti bált, de azt is modern zenével, más körülmények között.

Borkultúra

Régebben az óbort szerették jobban, ma inkább a friss bor a keresettebb. A friss bor aromásabb, jobban érződik benne a gyümölcs. Leiher szerint egy jól kiérlelt, tökéletesen tárolt bornak nincs vetélytársa. Főként most, amikor a bort nem hordóban tárolják, hanem inox- vagy üvegedényben. Ha ezek az edények tele vannak, minél idősebbek a borok, annál jobbak. Divatosak a barikolt borok is. Ezeket egyszer használatos tölgyfa hordóban érlelik, amiből a csersav átmegy a borba, és felveszi a vaníliás ízt. Szerintem ez olyan, mintha mindenféle ennivalóra ráhúznánk a fokhagymás mártást. Szüret után, amikor összegyűl az úgynevezett ,,mont”, abból törkölypálinkát főznek. Sokan azt mondják, ez a legegészségesebb pálinka. Ha hordóban tartják, jó színt kap tőle.

Borkóstolások

Krasznabélteken megalakult a Szent Orbán Boregyesület, melynek tagjai havonta találkoznak valamelyik borásznál, ahol megtárgyalják a szőlőtermesztéssel és borkészítéssel járó dolgokat. Mindenki elmondja a véleményét, amit mindenki meghallgat, de nem biztos, hogy majd úgy csinálja. Ez is olyan, mint két sportoló egy csapatban, akik közül az egyik szépen játszik, a másik eredményesen. A borkóstolásokon mindig annak a bora kerül előtérbe, ahol épp találkoznak. A Szent Orbán Boregyesület tagjai azon törik a fejüket, hogyan tudnák még jobban megismertetni boraikat. Éppen a Leiher ötlete volt, hogy rendezzék meg a Nyitott Borpincék Éjszakáját. Ezt össze lehetne kötni hagyományőrző rendezvényekkel, bemutatni, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel készítették a borokat régen, és hogyan készítik most, lehetne kínálni szüreti ételeket, és természetesen a bélteki borokat. Az sem kizárt, hogy megrendezzék a szabadtéri szüreti bált.

Amíg mi beszélgettünk, a pince előtt két-három ember a hordókat mosta, mert Leiher nagy hangsúlyt helyez a tisztaságra, még arra is vigyáz, nehogy véletlenül egy muslica bekerüljön a hordókba vagy a tartályokba. Közben darálták a szőlőt, mellette beindították a prést, amiből lassan folydogált a hordóba a must. Amikor megszólalt a déli harangszó, Leiher Géza kiszólt a munkásokhoz: „Töltsük már a bort is, ne csak az időt!” Asztalhoz ülve, előkerültek a borospoharak, azokba pedig a lopóból a tavalyi bor. Amikor összekoccantak a poharak, felvillant a bor színe, és élvezhetővé vált az íze, vitathatatlanná vált, hogy nem volt hiábavaló a sok munka…

Elek György