Szatmárnémeti

Töltött káposztát vittek a rászorulóknak

2020.04.14 - 15:30

Április 11-én, szombaton reggel kezdte el Nevezi László, egy jótevő által felajánlott töltött káposzta és friss kenyér kiosztását. Nevezi László már több mint 30 éve tevékenykedik szociális munkásként, s meglátása szerint ezekben az időkben a legkisebb segítség is nagyon sokat számít. „Feladatomnak és kötelességemnek érzem, hogy segítsek másokon, éppen ezért megtiszteltetés volt számomra, amikor felkértek erre a feladatra. Ez az étel olyan idős személyekhez kerül, akiket hátrahagytak a családtagjaik, vannak olyanok, akik több éve nem látták gyermekeiket, senki sem látogatja őket, a nyugdíjuk pedig rendkívül alacsony, továbbá hátrányos helyzetű családokhoz, akik nehéz körülmények között élnek. Évek óta tartom velük a kapcsolatot, próbálok segítséget nyújtani olykor egyedül, olykor pedig önkéntesek munkája által. Ezek az emberek hálásak, és nem győzik megköszönni még a legapróbb törődési formát is, legyen az egy rövid látogatás, beszélgetés vagy egy meleg ebéd.”

Egyesek hatalmas mosollyal, mások könnyek között vették át az ételcsomagot. A szociális munkást már jól ismerik az emberek, folyamatosan kapcsolatban van mind az idősekkel, mind a hátrányos helyzetű családokkal.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Elismerés 114, régóta házas párnak

Az Iparosotthonban zajlott az idei év utolsó díjátadó ünnepsége, amelyen Szatmárnémeti leghűségesebb házaspárjait köszöntötték.
Belföld

1 lej/kWh lesz az áram ára a kisjövedelműeknek?

Nem is az a nagy baj, hogy már az egy lej is sok, hanem hogy van egy lakossági réteg (és egyre szélesedik), amelynek szüksége van egy újabb villanyár-védelemre.
Szatmár megye

Az Élelmiszerbanknak segített a Maurer Alapítvány

Lesz mit tenniük a húsvéti asztalra a legszegényebbeknek is