Szatmári konyha

Töltött csirkemell többféleképpen

2015.06.04 - 11:11

Készítsünk töltött csirkemellet bármilyen alkalomra! Legyen az ünnepi, vagy egyszerű hétköznapi vacsora, a töltött húsok mindig megállják a helyüket. Bármilyen töltelékkel készíthetjük, íme néhány tipp!

 

 

Fokhagymás-tejfölös

 

Hozzávalók: 75 dkg kisméretű csirkemell, 30 dkg reszelt sajt, 1 kis pohár tejföl, 3 gerezd fokhagyma, 1 kis csemegeuborka, 5 dkg füstölt szalonna vagy bacon, 1 nagyon kicsi hagyma, só, mustár (lehetőleg dijoni). A csirkemelleket ügyesen felszúrjuk úgy, hogy lehetőleg ne szúrjuk ki, de azért legyen hely tölteni. Az uborkát, hagymát és a szalonnát vagy bacont apró kockára vágjuk, egy tálba rakjuk, és a reszelt sajt felével összekeverjük. A csirkemelleket belülről kikenjük vékonyan mustárral, és gazdagon megtöltjük. A tejfölt, a fokhagymát préselve és 1 kiskanál mustárt összekeverünk, megsózzuk egy picit. A húst is megsózzuk, és egy hőálló tálba helyezzük. A fokhagymás tejfölt egyenletesen ráöntjük a húsra, és megszórjuk a maradék reszelt sajttal. A sütőben addig sütjük, amíg a sajt világosbarnára sül, és a víz is elpárolog a hús alól (amit a hús és a tejföl enged). Kukoricás rizzsel vagy rizibizivel tálaljuk.

 

Gombás-tojásos

 

Hozzávalók: 4 db csirkemell filé, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 30 dkg gomba, 6 db tojás, só, őrölt fekete bors. A csirkemelleket középen szétnyitjuk, kiklopfoljuk, sózzuk. A szalonnát és a hagymát apróra a gombát szeletekre vágjuk. A szalonnát kipirítjuk, megdinszteljük rajta a vöröshagymát. Rátesszük a gombát, sózzuk, borsozzuk és addig pároljuk, míg elfövi a levét. A tojásokat felverjük, a gombára öntjük és közepesen lágyra sütjük. A gombás tojásból a csirkemellekre halmozunk, felgöngyöljük és szorosan alufóliába csavarjuk. A tekercseket tepsibe vagy sütőrácsra tesszük és előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük.

 

Betyáros

 

Hozzávalók: 4 db csirkemellfilé, 4 szelet füstölt sajt, 4 szelet húsos füstölt szalonna, 2 db zöld pepperoni paprika, 2 db piros kápia paprika, só. A panírozáshoz: finomliszt, tojás, zsemlemorzsa. A sütéshez: étolaj. A csirkemelleket szétnyitjuk, kiklopfoljuk, sózzuk. A paprikákat kicsumázzuk, 4 szeletbe vágjuk. Mindegyik csirkemellre teszünk 1-1 szelet szalonnát, sajtot és 2-2 szelet paprikát. A csirkemelleket felgöngyöljük, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, és bő olajban kisütjük.

 

Csirkemájas

 

Hozzávalók: 4 db csirkemellfilé, 10 dkg csirkemáj, 1 fej vöröshagyma, szárnyas fűszerkeverék, majoránna, só, őrölt feketebors, 10 dkg füstölt sonka, 10 dkg bacon, 4 szelet sajt. A panírozáshoz: rozsliszt tojás teljes kiőrlésű rozsos zsemléből zsemlemorzsa. A sütéshez: étolaj. A csirkemelleket késsel középen szétnyitjuk, kiklopfoljuk, sózzuk, szárnyas fűszerkeverékkel megszórjuk. A csirkemájat ledaráljuk vagy nagyon apróra vágjuk. A hagymát, a bacont és a sonkát apró kockákra vágjuk. A bacont kipirítjuk, rátesszük a sonkát. Pár percig együtt pirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymát, és megdinszteljük. Beletesszük a májat, sózzuk, borsozzuk, majoránnát adunk hozzá, lepirítjuk, majd hagyjuk kicsit hűlni. A májas tölteléket a csirkemellekre halmozzuk, mindegyikre 1-1 szelet sajtot helyezünk, összehajtjuk, bepanírozzuk. Bő olajban közepes tűzön kisütjük