Belföld

Tőkés szerint Iohannis nem vonja vissza a kitüntetését

2016.02.26 - 16:11

Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Iohannis államfő az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatának megfelelően visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet.

Az európai parlamenti képviselő azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy csütörtökön a román legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben utasította el, hogy érdemben megvizsgálja a becsületbíróság javaslatának törvényességét.

"Klaus Iohannis egy európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudom elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak, és a Victor Ponta volt miniszterelnök vagy Corina Creţu jelenlegi EU-biztos (a becsületbíróság tagja) nevével fémjelezhető nacionál-kommunista különítmény indítványának" - mondta. Hozzátette: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.

Tőkés László emlékeztetett rá: azért akarják megvonni tőle a rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott állami kitüntetést, mert 2013-ban Tusnádfürdőn, a Bálványosi nyári szabadegyetemen tartott előadásában Magyarországnak az erdélyi magyarság fölötti "védhatalmi szerepének a megerősítését" kérte. "Azt a szerepkört kértem, amit Ausztria gyakorolt az Olaszországhoz tartozó dél-tiroli osztrákok fölött, vagy amit Románia gyakorol a moldovai, ukrajnai vagy szerbiai románok fölött, amikor védelmezőjükként lép fel" - magyarázta.

Úgy vélte: kifejezetten a személyére szabták ezt az ügyet, ezért fel sem merül például, hogy korábban szintén kitüntetett Adrian Nastase volt miniszterelnöktől elvegyék a kitüntetését, miután a politikust korrupció miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje az MTI-nek elmondta: ha Klaus Iohannis a kitüntetés visszavonásáról döntene, lenne lehetőség az elnöki határozat peres úton történő érvénytelenítésére. Hozzátette, van már precedens arra, hogy egy politikustól visszavonták, de sikeresen visszaperelte az érdemrendet.

Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta akkori kormányfő kezdeményezte, a kitüntetettekből álló becsületbíróságban pedig Corina Creţu EP-képviselő, az Európai Bizottság regionális politikákért felelős jelenlegi biztosa képviselte a leghatározottabban.

Tőkés László a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet Traian Băsescu államfőtől. Az esetleges visszavonásról most Traian Băsescu utóda, Klaus Iohannis dönthet.