"Az idén nyáron megjelent meglepetéskötet egyfajta áttekintését nyújtja annak a küzdelmes életútnak és a köz szolgálatában végzett munkának, amelyet bátran nevezhetünk Tőkés László megkerülhetetlen életművének. Az elmúlt 30 évben, a Tőkés László tollából származó és e kötetben most megjelentetett beszédek, állásfoglalások és elmélkedések, valamint a vendégszerzők Tőkés Lászlóról írt méltatásai egy olyan életpályát rajzolnak ki, amely magába foglalja a lelkipásztor és forradalmár, a püspök és közéleti személyiség, valamint a nemzet szolgálatát európai parlamenti képviselőként is felvállaló EMNT-elnök portréját. E sokrétű tevékenység, amelyben egymást kiegészítő módon kap helyet a lelkészi hivatás és a közszolgálat, mindannyiunk számára inspiráló lehet." — vallja dr. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a kötet egyik szerkesztője.
S bár ő nem, de a kötet másik két szerkesztője jelen lesz az október 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától Szatmárnémetiben tartandó könyvbemutatón, amelynek a Szamos-negyedi Református Egyházközség ad otthont a reformációi emléknapi ünnepség keretében.
Az Isten Szeretetében, Erdély ölelésében, Tőkés László 70 című könyvet bemutatja Kóczián Viktória református lelkész, a kötet szerkesztője és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt külügyi és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, a kötet szerkesztője. Az ünnepi istentisztelet igehirdetője Tőkés László nyugalmazott püspök lesz.
A könyvbemutató után a résztvevők megkoszorúzzák a templomkertben Bethlen Gábor fejedelem szobrát.
Hírszerkesztő