Vidék

Többszörösen gyalázták meg 25 év munkáját

2014.06.20 - 11:34

Tóth Árpád szaniszlói lakos immár 25 éve gondozza a község egy külterületén fekvő szőlőültetvényét. Mindezt számos nehézség árán teszi, hiszen a telepítés (1990) óta ismeretlen személyek többször is garázdálkodtak az ültetvényen.

Rögtön a telepítés után a szőlősgazda egy használaton kívüli Volkswagen T1 típusú buszt helyezett el az ültetvény szélén egy körülbelül két méter magas vasállványra. A jármű kettős célt szolgált: egyrészt árnyékot tartott, másrészt pedig az állványon kialakított terasz és a busz berendezett belső területe révén egy kellemes környezetet biztosított a gazdának, valamint családjának a munka utáni megpihenésre. Ezt a kényelmet azonban nem sokáig élvezhették, mivel még a '90-es évek elején valaki felgyújtotta a buszt, később pedig a megrozsdásodott járművet darabonként szállították el, mára így csak a leégett busz maradványa látható a helyszínen. A rendőrök mindkét esetben tehetetlennek bizonyultak.

Ez még nem is lett volna olyan nagy gond, mondta Tóth Árpád, de tavaly decemberben 10 darab betonoszlopot is elloptak az ültetvény hátsó részéből. A rendőrök ez esetben sem bukkantak a tettesek nyomára. A pohár az elmúlt hétvégén telt be, hiszen, amint azt a szőlősgazda elmondta, újabb betonoszlopok tűntek el az ültetvényről. Ez alkalommal viszont nem kevesebb, mint 52 darabról van szó, ami egyben azt is jelenti, hogy a 19 ár területen csupán két oszlop maradt, az elkövetők gyakorlatilag az egész termést tönkretették. Itt tehát csupán egy dologról lehet szó: valakinek nagyon szúrja a szemét az ültetvény. Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy az erdőszéli területen annak idején több szőlőültetvény volt, mára viszont már csak kettő maradt, az így felszabadult területen a juhászok legeltetik nyájukat.

„A legfájóbb az, ami az elmúlt hétvégén történt. Tönkretették az ültetvényemet, és egyben meggyalázták a munkámat, amit már 25 éve végzek. Mindez tehát nem csak anyagi kárt, hanem egy becsületes munkásember megsértését is jelenti” — panaszolta Tóth Árpád, aki szerint egy megszervezett bűncselekményről van szó, a rendőrök részéről pedig határozottabb, erélyesebb fellépésre lenne szükség, mert másképp soha nem derül fény az elkövetők kilétére.

Tóth Árpád a történtek után előbb a helyi rendőröket kereste fel, akik kimentek a helyszínre, átvizsgálták az ültetvényt, ujjlenyomatokat vettek, majd kijelentették, hogy a kár nem olyan nagy értékű, hogy nyomozást indítsanak. Az ügyet azonban jelentették, a tetteseket viszont eddig nem sikerült elkapni. A szőlősgazda a prefektúrát és a megyei rendőrfelügyelőséget is felkereste, az említett intézmények képviselői pedig segítségükről biztosították a károsultat.

Az ügyben Kardosi Zoltán szaniszlói polgármestert is felkerestük. A községvezető elmondása szerint megérti a szőlősgazda sérelmeit, viszont mivel az ültetvény a falu határán kívül esik, sajnos nem tudnak felügyeletet biztosítani. A polgármester ugyanakkor egy csősz alkalmazását javasolta a szőlősgazdának.

A károsult végül elmondta, hogy csőszt valószínűleg nem fog alkalmazni, sőt elképzelhető, hogy a közeljövőben fel is fogja számolni az ültetvényt. Csupán annyit szeretne, hogy az elkövetők szemeibe nézzen, és felelősségre vonja őket.

Ifj. Deák Endre