Belföld

Több romániai koronavírusos beteget szállítanak pénteken Ausztriába és Lengyelországba

2021.10.22 - 14:32

A tárcavezető tájékoztatása szerint már felszállt az a repülő, amelyik Kolozsvárról Ausztriába szállít két pácienst. Csütörtökön három beteg már eljutott Lengyelországba, pénteken újabb négy súlyos állapotban lévő személy elszállítása várható, emellett Magyarország továbbra is fogad romániai betegeket. Lengyelország egyébként húsz intenzív terápiás ágyat bocsát Románia rendelkezésére - számolt be Cseke Attila.

'Ez a segítség nagyon sokat jelent számunkra. Minden emberélet számít, minden embertársunk életéért megküzdünk, de tudatában kell lennünk annak, hogy nekünk is kell magunkon segítenünk' - jelentette ki a miniszter a Vakcinamaraton az életért elnevezésű oltási akció bukaresti elindításakor.

Cseke Attila beszámolt arról is, hogy Dániából várhatóan két orvoscsapat érkezik majd Bukarestbe segíteni a koronavírusos betegek kezelésében. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Emelkedik a COVID-19 és influenza esetszám Szatmárban

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szeptemberi jelentése szerint 318 új COVID-19 és 284 légúti fertőzéses, influenzás esetet regisztráltak, emellett oltási és megelőzési ajánlásokat tettek.
Külföld

A hadiállapot ellenére elmehetnek a fiatalok

Az ukrán kormány engedélyezte a 18 és 22 év közötti férfiak szabad kiutazását az országból. Eddig 18 év volt a felső korhatár a férfiak szabad kiutazására.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.