Magazin

Több pilóta is azonosítatlan, fényes repülő tárgyat látott

2018.11.13 - 17:18

Se katonai, se civil gépről nem tudott a földi irányítás, nem mutatta a radar sem, de három pilóta is látta a repülő valamit Írország fölött. Azt mondják, fényes volt és nagyon gyors.

"Tőlünk balra valami fényes, nagy tárgy nagyon gyorsan repült, majd eltűnt" – mondta az egyik pilóta az Airlive szerint. A beszélgetés az állítólagos ufóról az alábbi hangfelvételen is meghallgatható. "Én is láttam, nem tűnt rakétának, vagy harci gépnek, de akkor mi lehetett?" - kérdezte a másik pilóta. Egy harmadik pilóta is látta, ő is két erős fényt említett.

 

A Shannon légiforgalmi irányítás azt mondta, nem látott semmit a radaron és katonai légi gyakorlatról sem tud.

Video

Az Ír Légiközlekedési Hatóság vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.

 

Forrás: HVG.hu