Nagykároly

Több pénz a laborvizsgálatokra

2014.04.03 - 10:41

Sokkal több ingyenes analízist tudnak elvégezni a Szatmár megyei laboratóriumok, miután áprilisban az eddigi költségvetésükhöz képest 81 százalékkal nagyobb összegből gazdálkodhatnak.

 

A laboratóriumi vizsgálatokra fordított első negyedévi költségvetést áprilisban 81 százalékkal egészítette ki az egészségbiztosító — közölte tegnap Georgeta Pop, a Szatmár Megyei Egészségügyi Biztosítási Pénztár (CJAS SM) elnök-vezérigazgatója. Ezzel megszűnnek a várólisták, a laboratóriumi analízisek mellett a CT-vizsgálatra és a mágneses rezonancia képalkotásra (MRI) sem kell majd heteket várniuk a biztosított betegeknek, áll a közleményben. Mint ismeretes, évek óta működik úgy a rendszer, hogy a pénztárral szerződéses viszonyban álló laborok minden hónapban 25-én vették előjegyzésbe azokat a betegeket, akiknek a következő hónap első napjaiban, a rendelkezésre álló források függvényében, ingyenesen elvégezték a szükséges analíziseket, míg mások, akik az előjegyzéssel járó hercehurcát nem vállalták, vagy az analízis eredményére sürgősen szükségük volt, kifizették a vizsgálatok költségét. Amennyiben az egészségbiztosító az áprilisban kiutalt költségvetési forrásokat a következő időszakban is biztosítani tudja, lényegesen több biztosított számára válnak hozzáférhetővé az ingyenes analízisek, mondták az általunk megkérdezett laborok vezetői, hozzátéve: a reális szükséglet az eddigi összegek négy–ötszöröse lenne.

Dr. Láng László, a West Medica klinika vezetője lapunk megkeresésére elmondta, tisztességes költségvetés-kiegészítést kaptak, de annak ismeretében, hogy a számukra rendelkezésre bocsátott havi keretösszeg általában az igénylések 25 százalékát fedezte korábban — emiatt nagyon sokan nem is iratkoztak fel a várólistára, hanem kifizették az analízisek árát —, a reális szükséglet valahol az eddigi összeg négy-ötszöröse lenne. Dr. Láng László pozitívan értékelte, hogy az idei év első három hónapjának megtakarításait megkapták a biztosítótól, de hozzátette, hogy ez csak áprilisra vonatkozik, ezért szerinte egyelőre fenntartással kezelhető, hogy megszűnne a várólista, de az nyilvánvaló, hogy jóval több vizsgálatot tudnak majd elvégezni ingyenesen. A klinika vezetője ugyanakkor abbéli reményének is hangot adott, hogy a május elsejétől életbe lépő új keretszerződésben is tartják ezt az összeget, akkor pedig az eddigi analízisek háromszorosát tudják ingyenesen elvégezni. A West Medica klinikán egyébként átlagosan a hónap első három napján elfogyott a keret.

Komputertomográfos (CT) vizsgálatra is van még keret Szatmárnémetiben, tudtuk meg a Hiperdia Rt.-nél, a hasonló vizsgálatokat végző egyetlen szatmári központban az eddig várólistán szereplő mintegy húsz beteg már sorra került, és továbbra is lehet még előjegyzésre jelentkezni, bár, miután itt egy betegnél esetenként 3 vizsgálatot is el kell végezni, nem lehet megbecsülni, hogy a fennmaradó összeg hány beteg kivizsgálására elegendő.

A nagykárolyi Santa Vita laboratóriumban is lehet még ingyenes analízisre jelentkezni, tudtuk meg dr. Langhaus Enikőtől, aki azt is elmondta, hogy eddig, a keretösszegtől függően, átlagosan egy hétig tudták elvégezni az ingyenes vizsgálatokat. A laboratórium vezetője hozzátette, ugyanez a helyzet Tasnádon is, de arra is rámutatott, hogy ami a biztosítottak számára örömhír, az nekik nagyon sok munkát jelent, ugyanis az analízisek értéke évek óta nem változott, tehát ezért az összegért nagyon sok vizsgálatot kell elvégezniük.