Vidék

Több mint kétszáz résztvevő a Bogdándi Táncházan

2018.08.06 - 18:10

Harmadik alkalommal szervezték meg a Bogdándi Táncházat, amelyen a helybelieken kívül tíz településről érkezett több mint 200 fiatal vett részt, tudtuk meg a táncház szervezőitől.

 

Szombat délután kezdődött a harmadik Bogdándi Táncház, amelyre a helyi fiatalok mellett Leléről, Hadadnádasdról, Szilágyszérből, Dobráról, Krassóról, Ákosról, Szamosardóról, Tasnádról, Mikolából és Erdődről is érkeztek táncos lábú gyerekek és felnőtt kísérőik. A helyi szervezőktől megtudtuk, hogy a Kása házaspár több településen oktatja a gyerekeket néptáncra, s havonta-kéthavonta vándortáncházat szerveznek ezekben a falvakban, így a táncosok találkozhatnak, és gyakorolhatják a tanultakat. A vándortáncház-mozgalom elindulását követően a bogdándiak vállalták, hogy ők minden augusztusban megszervezik a találkozót. A rendezvényt a Rozsmalint Néptánccsoport vezetői (Debreni Noémi tanítónéni, Balogh Raluca romántanárnő, Kürti Ildikó Csilla tanítónéni) szervezték a Rozsmalint tánccsoport szülői közössége, a bogdándi polgármesteri hivatal, a Bogdándi Református Egyházközség, valamint a Petri Mór Általános Iskola vezetőségének támogatásával.

Kürti Ildikó Csilla megkeresésünkre elmondta, hogy idén először a bogdándi szabadtéri színpadon tartották a táncházat, nem a kultúrotthonban, így igazán különleges hangulata volt a rendezvénynek. A találkozón több mint kétszáz néptáncos vett részt, és a hangulaton semmit nem rontott, hogy ez alkalommal nem tudták biztosítani az élő zenét. „A gyerekek nagyon szeretnek táncházba járni, már-már családias viszony alakult ki azon tánccsoportok tagjaival, akiket a Kása házaspár oktat. Az évek során jól összeszokott társasággá váltunk, s igyekszünk minden alkalmat kihasználni a találkozásra” — fogalmazott Kürti Csilla Ildikó.

 

A bogdándi néptánccsoport

 

A bogdándi Rozsmalint néptánccsoportnak jelenleg 45 tagja van, ezzel a környék legnépesebb csoportjának mondhatják magukat, ám ami igazán örvendetes, hogy az előkészítő osztályos gyerektől a líceumban továbbtanuló fiatalig minden korosztály megtalálható a tánccsoportban. A líceumban tanulók előszeretettel járnak vissza Bogdándra, ezért a szervezők péntekre időzítették az oktatást, hogy mindenki részt tudjon venni rajta. Megtudtuk, hogy a bogdándi tánccsoport a Csoóri Sándor Program keretében 1,6 millió forintos támogatásban részesült, amelyből fellépőcipőket vásároltak, mezőségi fellépőruhákat varrattak, ugyanakkor a már kinőtt szilágysági és szatmári fellépőruhákat is pótolták. A fellépőruhákon kívül hangosítási berendezést is vásároltak. A bogdándi néptánccsoport legközelebb a Partiumi Magyar Napok rendezvény keretében és a Bogdándi Néptáncfesztiválon lép majd fel.