Tudomásunk szerint 27 dobogós érmet szereztek 2020-ban Szatmár megyei sportolók a nemzetközi vagy honi bajnoki, illetve Román Kupa pontozó küzdelmeken.
A Szatmár Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) idei egyetlen jegyezhető eseménye az volt, hogy áprilisban, a koronavírus-járvány miatt elrendelt vesztegzár idején a Nemzeti Liberális Párt új ideiglenes vezetőt nevezett ki Mihaela Bura személyében. Akkor, a batizi önkormányzat korábbi alkalmazottja azt ígérte, hogy amint lejár a vesztegzár, időt szakít arra is, hogy bemutatkozzon a szatmári sajtó előtt is, viszont most, nyolc hónap után sem tudjuk, hogy az új igazgatónak milyen tervei vannak a DJST élén. Ezért nem is tőle, hanem a sportrészleg referensétől, Ciprian Mărieștől kaptunk segítséget arra vonatkozóan, hogy milyen sportágak pontozó versenyein vettek részt szatmári sportolók. A kézilabda-edzőként is dolgozó Mărieș azonban hozzátette: ugyanazzal a gonddal küzd meg, mint elődjei, ugyanis a klubok nem közlik le időben eredményeiket.
Nem volt évzáró gála
Igaz, 2020-ban nem volt lehetőség sok esemény rendezésére, hiszen már márciusban leállt világszerte a sportélet, sok szakágban pedig nem is rendeztek utána semmilyen pontozó versenyt. Ezzel magyarázható az is, hogy a DJST 2020-ban nem nevezte meg a megye legjobb sportolóit, viszont mi fontosnak tartottuk, hogy összegezzük versenyzőink tavalyi teljesítményét.
Úgy tudjuk, hogy birkózó, cselgáncs, atlétikai és vívó bajnokságokra jutottak el szatmáriak 2020-ban. 5 arany-, 6 ezüst- és 16 bronzérem a mérleg a bajnoki vagy Román Kupa küzdelmekben. Nem mellékes, hogy a birkózásban és a cselgáncsban sikerült 3 bronzérmet szerezni felnőtt korosztályos versenyen, egy bajnoki arany és egy bajnoki ezüst veterán korosztályos bajnokságról származik.
Egy hónappal a vesztegzár előtt sikerült megrendezni a Satu Mare Kupa–Stahl Katalin Emléktorna kadett korosztályos női tőrvívó európai körverseny 11. kiírását is, amelyen 2020-ban összesen 16 ország 83 fiatal sportolója nevezett be. A Szatmárnémeti SK sportolója, Teodora Şofran az egyéniben a 9. helyen végzett, ennek következtében övé lett a Stahl Katalin-díj is. A Lengyel Éva, File Attila, Dan Şuta, Izsáki Arnold edzőnégyes tanítványa másnap a csapatversenyt nyerte meg.
Egyéb sportesemények
Emellett sikerült lezárni valamilyen módon a megyei labdarúgó-bajnokságot, illetve a Szatmárnémeti VSK focicsapata debütálhatott a Liga 3-ba. Az év végén megkezdődött a női kosárlabda élvonalbeli bajnokság, Seleyte Dávid ACR-igazgató pedig négy fordulót rendezett a Rally Print autós ügyességi és gyorsasági bajnokságból. Ugyanakkor a Szatmár Megyei Karate Egyesület online rendezte meg a hagyományos megyei bajnokságát, majd egyetlen szatmári sportentitásként díjazta december végén a 2020-as év legjobb teljesítményeit – ezt is rendhagyó, online közvetített gálán.
Mindez azt jelenti, hogy a nehezített körülmények ellenére a szatmáriaknak sikerült helyt állni. Mihaela Bura DJST-igazgató viszont nem tartotta fontosnak, hogy betöltött tisztségéből adódóan megtalálja a módját annak, hogy gratuláljon a sportolók és az edzők megfeszített munkájának.
Mi azonban nem szeretnénk figyelmen kívül hagyni a sportolóink teljesítményét, és bízunk abban, hogy 2021-ben meg lehet találni a módját annak, hogy versenyeket rendezzenek minden korosztálynak, illetve minél hamarabb visszatérhessenek a nézők is a lelátókra, hiszen a sportesemények tartalmát jelentik.
BÍRKÓZÁS, DOBOGÓS HELYEZÉSEK
Szatmárnémeti SK
Casiana Tisea aranyérem kadett koroszály
Pék Péter bronzérem felnőtt korosztály
Csáki Briana bronzérem U23-as korosztály
Andrei Barbul bronzérem junior korosztály
Felician Kiss bronzérem junior korosztály
Manuel Oros bronzérem kadett korosztály
Edzők: Tudor Barbul, Claudiu Blaga
ATLÉTIKA, DOBOGÓS HELYEZÉSEK
Szatmármémeti LPS-CS
George Kádár aranyérem junior II, hétpróba, terem
George Kádár aranyérem junior II, 60 méter gátfutás, terem
George Kádár ezüstérem junior II, magasugrás, terem
George Kádár ezüstérem junior II, távugrás
George Kádár bronzérem junior II, 110 m gát
George Kádár bronzérem junior II, diszkoszvetés
Edző: Horea Macarie
VÍVÁS, DOBOGÓS HELYEZÉSEK
Szatmárnémeti SK
Teodora Șofran aranyérem kadett Európai körverseny, válogatott
Férfi tőrvívócsapat ezüstérem kadett korosztály
(Răzvan Nojea, Nicolas Pop, Matei Serghie, Dobóczi Ádám)
Női tőrvívócsapat bronzérem junior korosztály
(Teodora Șofran, Körössy Melissa, Diana Șuta, Maria Chiorean)
Női tőrvívócsapat bronzérem kadett korosztály
(Teodora Șofran, Maria Chiorean, Draveczky Rebeka)
Edzők: Lengyel Éva, File Attila, Dan Șuta, Izsáki Arnold
CSELGÁNCS, DOBOGÓS HELYEZÉSEK
Szatmárnémeti VSK
Sámel Lóránd bronzérem felnőtt korosztály
Sámel Lóránd bronzérem felnőtt korosztály, Román Kupa
Edző: Terely Mihály
Szatmárnémeti VSK-Fușle Security SK
Paula Paștiu ezüstérem U18-as korosztály
Tar Emanuel ezüstérem U16-os korosztály
Alexandru Pașca bronzérem U18-as korosztály
Alexandru Pașca bronzérem U18-as korosztály, csapat
Paula Paștiu bronzérem U18-as korosztály, csapat
Paula Paștiu bronzérem U23-as korosztály
VSK-FS + Judo Master közös fiúcsapat bronzérem U18-as korosztály
(Miguel Codreanu, Paul Cîmpan, Alex Pașca, Răzvan Ilie, Luca Felber, Chris Felber, Sergiu Oprea, Antonio Ilie, Raul Oprea)
Edző: Marian Halas
Szatmárnémeti Judo Master
Raul Oprea bronzérem U21-es korosztály
Raul Oprea bronzérem U18-as korosztály
Pelcz Attila aranyérem veterán, csapat
Pelcz Attila ezüstérem veterán
Edző: Pelcz Attila
Pesek Attila