Belföld

Több mint 50 millió euró kárt okozott az erdőirtás Romániában

2015.10.19 - 16:31

Több mint 50 millió euró kárt okoztak Romániában a törvénytelen erdőirtások a 2013-2014-ben - állapította meg a Greenpeace Románia egy hétfőn közzétett jelentésében.

A szervezet szerint az esztelen fakivágás miatt keletkezett kár eléri a 231 millió lejt (52,1 millió euró). Ennek csaknem 80 százaléka a Kolozs, Fehér és Máramaros megyei erdőirtások nyomán keletkezett, ezekben az erdélyi megyékben tűnt el a legnagyobb famennyiség a törvénytelen erdőirtás következtében. Kolozs megyében az illegálisan kivágott fák 37 százalékát pusztították el, Fehér megyében a 23 százalékát, Máramaros megyében a 18 százalékát. A vizsgált időszakban több mint 45 500 esetre derült fény, ami 62 esetnek felel meg napi átlagot számolva. A jelentés szerint a 2009 és 2011 között naponta átlagban 28 ilyen esetet lepleztek le, majd 2012-ben 50-et. A tavalyi és tavalyelőtti évben a törvénytelenül kivágott, és lefoglalt famennyiség meghaladta az 1 millió köbmétert. Felhívták a figyelmet, hogy a romániai erdők továbbra is rohamosan pusztulnak, a szervezet szerint óránként három hektárnyi erdő tűnik el. A Greenpeace Románia azt javasolta, hogy az illegális erdőirtás megakadályozása érdekében a hatóságok szigorítsák a büntetéseket, a rendőrség, a környezetvédelmi őrség és a csendőrség közreműködése pedig legyen hatékonyabb. A kormány szerint évi 8,8 millió köbméter fára becsülhető az illegális erdőirtás, beleszámolva azt a mennyiséget is, amit a hatóságoknak nem sikerül lefoglalniuk. A kormány erdőőrség felállításáról döntött júniusban a jelenség megfékezése érdekében. A kabinet szerint a környezeti károkon túlmenően az országnak mintegy negyedmilliárd eurónyi anyagi veszteséget okoz az illegális erdőpusztítás.