Szatmárnémeti

Több lett a minimum, drágul az áram

Fotó: MTI/Kovács Tamás
2022.01.04 - 13:19
Életbe lépett a módosítás, és emelkedik a romániai minimálbér 2022. január elsejétől, februári kifizetéssel. Elviszi az emelést a dráguló üzemanyag és a még többe kerülő villamos energia.

Az energia- és az élelmiszerárak emelkedéséhez képest a fasorban sincs a minimálbér emelésének mértéke Romániában, de mégiscsak több a semminél. A minimálbér emelését mindig is ellenző liberális párti javaslatnak megfelelően — ami most azért elfogadható, mert munkáltatói egyeztetés nyomán történt — 250 lejjel több lesz a legkisebb adható fizetés a teljes állásban dolgozók számára. Ez bruttó tizenhat lejes órabért jelent azok esetében, akik napi nyolc órát dolgoznak havi húsz napon át. A bruttó órabér azt jelenti, hogy az még adóköteles, levonják belőle az egészségügyi járulékot és a nyugdíjalapba fizetendő összeget, valamint a jövedelemadót is. Ennek megfelelően akinek 1418 lej volt eddig a nettó keresete, az a januári hónap ledolgozása után nettó 1556 lejt fog kézhez kapni.

Minimál mellett „pótlék”

A tavaly december végéig érvényes 2300 lejes minimálbért 2020. január elsejétől vezette be a román kormány, négy százalékkal emelve az addig 2230 lejes bruttó minimálbért.
Körülbelül öt és fél millióan dolgoznak az országban a magánszférában, közülük mintegy másfél milliónak a munkaszerződésében szerepel a legkisebb adható fizetés. A kiskereskedelemre, a személyszállításra és az építőiparra a legjellemzőbb a minimálbéren való foglalkoztatás. Ha a munkáltatók egy része tényleg ennyit is ad, nagy részük kipótolja még ezt a csekély fizetést feketén adott összegekkel. Ennek a jelenségnek a csökkenését reméli az állam, ezért mindig emelgeti a minimálbért, most azonban a rettenetesen megdrágult gáz és villany is indokolttá teszi a minimálbér emelését.

Gyerekpénz

Nőtt a gyermeknevelési pótlék is, az úgynevezett gyermekpénz összege januártól 2 éves korig — fogyatékkal élő gyerekek esetében 3 éves korig — 600 lej lett. A 2 évesnél nagyobb gyerekeknek 18 éves korukig, illetve a középiskolai tanulmányaik befejezéséig (legtöbb 26 éves korukig) 243 lej jár ez év elejétől.

Benzinár, áramár

A jövedéki adó is nőtt, mégpedig a tavalyi infláció mértékével. Kivétel a cigaretta, amelynek a jövedéki adója idén is 563,97 lej marad 1000 szálanként. A jövedéki adó emelése az üzemanyagok literenkénti árának automatikusan mintegy 7 banis emelkedéséhez vezet.
A villamos energia egyetemes szolgáltatási ára is magasabb, ez azt a mintegy 3,7 millió fogyasztót érinti, akik még nem kötöttek szerződést a szabadpiacon. Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) határozatai szerint a tarifák sajnos 50–90 százalékkal emelkednek szolgáltatótól függően. A téli hónapokban a fogyasztóknak nem ezeket az árakat kell fizetniük, mert 2022. március 31-ig kompenzálják számláikat az állami költségvetésből.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Több mint ezer áram- és gázlopás történt tavaly

A villamos- és gázenergiával való visszaélések tavaly több mint ezer ember életét sodorták veszélybe, az okozott kár megközelíti a 20,5 millió lejt.
Belföld

Július 1-től 4325 lejre nő a bruttó minimálbér

Elfogadta a kormány a határozatot: július 1-től 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.
Szatmár megye

E.ON időpont-egyeztetés: a türelem előny

Nehezebb bejutni ehhez az energiaszolgáltatóhoz, mint ártámogatott kezelésre időpontot szerezni az egészségügyben.