Programajánló

Több külföldi egyetem érkezik a SPOT-ra

2013.09.16 - 11:29

November 18. és 25. között immár hetedik alkalommal rendezik meg Nagykárolyban a SPOT – Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválját. Paul Sarvadi fesztiváligazgató tájékoztatása szerint sok újdonságra lehet számítani az idei seregszemlén.

 

Hat év alatt óriási eredményeket sikerült elérni a SPOT-nak köszönhetően nagykárolyi, megyei és országos szinten, de akár ebben az eurorégióban is. Csaknem ezer diák fordult meg Nagykárolyban, elismert oktatók és neves színházi személyiségek Romániából, Magyarországról, Szerbiából vagy Németországból. Az eddigi fesztiválokon részt vevő diákok közül sokan már elismert színművészek lettek, fontos díjakat nyertek, neves állami vagy független színházakban tevékenykednek.

Ugyanakkor számos igényes előadást láthatott a nagykárolyi közönség, folyamatosan odafigyelve arra, hogy a magyar és a román anyanyelvű nézők is ki legyenek elégítve. Sikerült nonkonvencionális helyszíneken tartani előadásokat, voltak mozgásművészeti bemutatók, továbbá hagyományos, klasszikus és kortárs színdarabok.

„Az eddig eltelt hat év alatt a SPOT fenntartotta a színház létezését Nagykárolyban, és ez azért is fontos, hiszen a városi színház épülete négy éve zárva van. Ugyanakkor hiszem, hogy a fesztiválnak nagy súlya volt annak a pályázatnak az elnyerésében, amely 2,5 millió eurót hozott a városnak. Ebből az összegből pedig, ha minden igaz, jövőre felújul a Nagykárolyi Városi Színház” — mutatott rá Paul Sarvadi, a fesztivál igazgatója. „Azt sem kell azonban elfelejtenünk, hogy a nagykárolyi amatőr színjátszók évről évre láthatnak hozzájuk korban közel álló fiatalokat a színpadon, amelyen tavaly már ők is felléptek.”

Paul Sarvadi arra is felhívta a figyelmet, hogy több mint három éve fesztiválújságot is szerkesztenek, és az előadásokon kívül a helyiek megismerkedhettek a szakmai elvárásoknak megfelelő kritikával, előadás-elemzéssel is, ami olyan fontos része a színházi életnek, mint maga a színházi produkció.

„Kialakult az évek során egy olyan országos, sőt határon átívelő kapcsolatrendszer, amelyik teljesen megalapozza a nagykárolyi színjátszás jövőjét, akkor is, ha a jövőre elkészülő színházat fogadóintézményként, esetleg ha valamikor önálló színházként képzeljük el, amely színészeket, dramaturgokat, rendezőket alkalmaz” — nyilatkozta a SPOT-igazgató.

„Az idei SPOT egy hétig fog tartani, november 18. és 25. között, s ez lesz a hetedik. Az eddig elmondottak függvényében azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy a fesztivál végre, ennyi év után a jelentőségéhez és az értékéhez mérten legyen finanszírozva. Ez azt jelenti, hogy szeretném, ha idén sikerülne elkészíteni azokat a reklámanyagokat, amelyekről az évek során fellépő pénzhiány miatt le kellett mondani. Jó lenne egy színvonalas műsorfüzetet szerkeszteni, szuveníreket, illetve normális méretű plakátokat készíteni, továbbá nagyon fontos lenne idejében szórólapokat osztani, tehát Romániában, Magyarországon és olyan országokban is reklámozni, ahonnan érkeznek vendégek. Továbbá azt hiszem, hogy most már nagyobb figyelmet kell fordítanunk a szakmai sajtóra is. Jó lenne, ha az idei fesztivál idején itt lenne minden rangos romániai és magyarországi kritikus, akik közül többen már jelezték is részvételi szándékukat. Nem kell azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy egy óriási értékű projektet lehet kialakítani, hiszen jövőre lesz egy színházunk. Gondolok itt előadásokra, amelyek összekapcsolják az egyetemeket, és itt születnének Nagykárolyban, vagy egy olyan jellegű együttműködésre, amely például a kisvárdai fesztivált kötné össze a SPOT-tal” — fogalmazott Paul Sarvadi, aki várja a Szatmár Megyei Tanács, valamint a Nagykárolyi Városi Tanács támogatását, továbbá előre megköszöni Hágen Rolandnak, a nagykárolyi termálstrand működtetőjének a támogatását, valamint a Contitech Fluid Automotive Romania Kft. segítségét, amely az elmúlt években a fesztivál költségvetésének több mint a felét állta.

„Mivel tavaly a Nagykárolyi Kulturális, Sport- és Turisztikai Igazgatóság kivonta magát a rendezésből, a Nagykárolyi Művelődési Központ pedig furcsa módon többet rontott, mint segített, idén a SPOT egy önálló egyesület égisze alatt fog létrejönni. Mindez nem a bosszú, vagy a felsőbbrendűség megnyilvánulása, hanem egy logikus, természetes reakció, hiszen nem erőszak a disznótor” – magyarázta a fesztiváligazgató, aki hozzátette, hogy idén megpróbálják anyagilag is meghálálni a művelődési központ két munkatársának, Fejszés Lászlónak és Nagy Zsoltnak a segítségét, akik rengeteget segítettek, minden évben reggeltől estig a rendelkezésükre álltak.

Az idei SPOT-on részt vesznek azok a romániai egyetemek, amelyek az eddigi fesztiválokon is jelen voltak, a kolozsvári, a marosvásárhelyi egyetemek román és magyar tagozatai, a craiovai egyetem, két bukaresti egyetem, a temesvári egyetem, továbbá ismét jelen lesz az újvidéki egyetem, a kisinyovi egyetem, valamint egy svájci és egy londoni egyetem, és visszatérőként újból itt lesz a Németországból érkező Athanor Akadémia. Emellett a Kaposvári Színház néhány színésze is eljön egy előadással.

Paul Sarvadi tájékoztatása szerint a meghívottak körülbelül 80 százalékával már megtörtént az egyeztetés, a további 20 százalék még folyamatban van. „Az is megtörténhet, hogy az idei SPOT-on három előadás lesz naponta, amire az eddigiekben még nem volt példa. A fesztivált úgy szervezem, hogy teljesen lefedjünk mindenféle színházi műfajt, tehát a klasszikus drámáktól a commedia dell'artén keresztül a kortárs darabokig az összes műfajba belekóstolhatnak a nagykárolyi nézők, és idén először bábelőadásokat is szervezek. A londoni egyetem előadása rendkívül provokatív jellegű lesz, 18 éven aluliaknak nem ajánlom. A svájci egyetem is érdekes darabokkal érkezik, de ami a legfontosabb, hogy az ottani diákok nem csak színházi oktatást kapnak, hanem menedzselniük is kell az előadásaikat, plakátokat kell tervezzenek, reklámanyagokat kell írjanak, tehát egy nagyon sokoldalú képzésben részesülnek. A Kaposvári Színházat a nagykárolyi Fándly Csaba színművésznek köszönhetően sikerült lehívni, aki az ottani társulat tagja. Ők egy interaktív előadással érkeznek, amelyet egy osztályteremben fognak megtartani. Továbbá szeretném, ha sikerülne elhívni az idei Hop Fesztivál díjazottjait, akik többnyire egyéni műsorokkal érkeznének, de lehetne őket csoportosítani egy tematikus műsorra. Ugyanakkor esély van arra is, hogy a nagykárolyi Paula Oneţ, akinek az egyik rövidfilmjét levetítették az idei Cannes-i Filmfesztiválon, egy dokumentumfilmet készítsen a károlyi fesztiválról. Mindent összevetve, amennyiben anyagilag is sikerül mindezt összehozni, ez lesz az eddigi legérdekesebb, legszínvonalasabb SPOT” — fejezte be mondanivalóját Paul Sarvadi.

 

Ifj. Deák Endre