Vidék

Több fronton is gazdálkodik

2014.09.03 - 14:00

Közel száz hektár földet művel meg a szárazberki Enyedi Sándor, aki a családi gazdaságban több kultúrával is foglalkozik jó néhány esztendeje.

 

Szárazberken az egykori focista, majd később a helyi Unirea edzőjének, elnökének, Enyedi Sándornak manapság a mezőgazdaság a fő foglalatossága, ezen belül is több kultúrával foglalkozik, de az állattenyésztés is benne van a „repertoárban”. A hét végén a Bocskai Napok keretében rendezett focitornán futottunk össze Enyedivel, aki összefoglalta a gazdálkodással kapcsolatos tevékenységét. „A vejemmel, Chiorean Raduval együtt gazdálkodunk, ő öt évvel ezelőtt a fiatal mezőgazdászok számára kiírt uniós pályázat keretében nyert támogatást, ennek feltétele volt, hogy legalább öt növénykultúrát termesszen. Így aztán elkezdtünk több mindennel foglalkozni” — idézte fel a néhány évvel ezelőtti időket.

Az Enyedi-gazdaságban jelenleg 35 hektár van bevetve kukoricával, 50 hektár napraforgóval, 4 hektár krumplival, egy hektár káposztával, aztán kisebb területen van vöröshagyma és fokhagyma (összesen 80 ár), vinetta (50–60 ár) és az ezen a vidéken az utóbbi időben elterjedt földiepret is termesztették mintegy fél hektáron.

Ami az állattenyésztést illeti, Enyediék 200 juhot és 35 kecskét tartanak a gazdaságban. „A tengeri jól néz ki, csak legyen majd elfogadható az ára is, de ez később derül ki. A napraforgóra van szerződésünk, így itt nem gond az értékesítés. A többi kultúrára azonban nekünk kell megtalálnunk a felvevő piacot, így itt aztán minden szóba jöhet. Néha visszük a piacra is, de általában a nagybani felvásárlóknak adjuk el a termést” — foglalta össze Enyedi, aki a focitornán játékvezetőként is közreműködött.

Ami a Bocskai Napok vasárnapi programját illeti, csak késő délutánra derült ki, hogy kik bizonyultak a legjobbaknak a főzőversenyben, és kinek a pálinkáját tartotta a legfinomabbnak a zsűri. Az ételek versenyében az ombodiak bográcsgulyását és csülkös sóletjét választották a legízletesebbnek, után következett a szárazberkiek bab- és hagyományos gulyása, valamint kukoricakásás töltött káposztája, a harmadik pedig a garbolciak főztje lett. A legfinomabb pálinka címet Sebestyén Sándor itala nyerte le, ezt követte Bücs Attila és Bíró Gergely pálinkája.

 

Romász János