Belföld

Több ezer hibás földrajzkönyv

2018.08.24 - 19:00

Súlyos hibákkal teli hatodikos földrajztankönyvet vehetnek kezükbe a romániai diákok ezen az őszön. Az is megtörténhet ugyanakkor, hogy más kiadványokban is vannak hibák.

Szomorú meglepetés vár a hatodikos diákokra ezen az őszön, amikor megkapják a földrajz tankönyveiket. A kiadvány ugyanis, amelyből tanulniuk kéne, hemzseg a hibáktól már az első oldalakon. Azon a térképen, amely a Duna útvonalát hivatott bemutatni, Turnu Măgurele van feltüntetve Drobeta-Turnu Severin helyén, s ha már Romániát sem ismerik a tankönyv készítői, nem meglepő, hogy a világtérképen sem stimmel minden. Ascension szigete például „Asunción”-nak van írva, ami egyébként létezik, csakhogy nem egy sziget neve, hanem Paraguay fővárosa. Ha már Dél-Amerikában járunk, akad még itt is hiba: Francia Guyana neve ugyanis hibásan, „i”-vel jelenik meg „y” helyett, de kicsit messzebb a partoktól, a Falkland-szigetek nevéből is hiányzik egy „l” betű, így egyszerűen csak „Falkand-szigetek” néven szerepel. Vanuatu ugyanakkor kétszer is megjelenik, igaz, csak egyszer került a helyére a térképen, másodszor Tasmania lett átnevezve Vanuatura. Az ilyen „apró” hibák mellett azért vannak még jóval nagyobb tévesztések is, a Holt-tengert például felcserélték a Vörös-tengerrel, Dél-Szudán pedig egyszerűen nincs feltüntetve a térképen, holott 2011 óta független állam. Ez a földrajzkiadvány bizonyult egyébként a legjobbnak kategóriájában a szaktárca pályázatán, 91,25 pontot kapott a maximális 100-ból.

Valentin Popa tanügyminiszter szerint a diákok új tankönyvei esztétikailag nagyon szépek, de a tartalmukat tekintve kissé zsúfoltak. „Így tudnak tankönyvet írni az oktatási rendszerünk szakemberei” — összegezte a szaktárcavezető, amikor újságírók a hibás tankönyvekről kérdezték. A tankönyvkiadó is hozzászólt a témához, közleményben hangsúlyozta, reméli, hogy az ilyen jellegű hibák nem lesznek „visszatérőek” a többi kiadványban is, hiszen az új tankönyvekből már 1,6 millió példányt kinyomtattak, a helyesírási hibákkal és komoly tévesztésekkel teli földrajzkönyvnek a digitális verzióját pedig a tanévkezdésig kijavítják.

A 2018/2019-es tanévre egyébként összesen 2,6 millió tankönyvvel készül a szaktárca, melyek összesen 24 millió lejbe kerülnek.

 

Bumbuluţ Krisztina