Belföld

Több év veszteséges működés után nyereséget könyvelt el a román posta

2015.06.18 - 10:00

A vállalat szerdai közlése szerint tavaly 22,8 millió lej nyereséget ért el a cég, 1,13 milliárd lej árbevétel mellett. Az idén az első négy hónapban a román posta adózott nyeresége 18,7 millió lej volt, árbevétele pedig az egy évvel korábbihoz képest 3,1 százalékkal 391 millió lejre emelkedett.

Alexandru Petrescu vezérigazgató szerint a hagyományos postai szolgáltatások volumene továbbra is zsugorodik, de az olyan területre való belépésük, mint a pénzátutalások, nyereséges. A vállalat erősíteni akarja pozícióját a szállítás, az elektronikus kereskedelem, a banki szolgáltatások, valamint a biztosítások területén.

A román kormány az IMF szervezésében kötött hitelmegállapodás értelmében privatizálni akarja a román postát. Az 51 százalékos többségi részvénycsomagot egy stratégiai befektetőnek akarják eladni. 2013-ban sikertelen volt az első privatizációs kísérlet, a másodikra a belga Bpost nevezett be egyedüli jelentkezőként, amelynek a nem kötelező érvényű ajánlatát elfogadták a román hatóságok. A tárgyalások még folyamatban vannak.