Külföld

Több a haláleset hétvégenként a kórházakban

2018.01.28 - 16:33

Tudományos magyarázata nincs, de egy nemrég végzett nemzetközi kutatásból kiderült, nagyobb az elhalálozás kockázata a kórházakban ápolt betegeknél hétvégén, mint a hét többi napján — írja a digi24.ro.

A leggyakrabban szívroham, belső vérzés vagy vérrög okozza a hasonló elhalálozásokat. Egy 2008-ban készült amerikai tanulmány szerint több kórházban ápolt páciens halt meg hétvégenként és éjszaka a kórházakban, mint hétköznap. Időközben mindkét esetben jelentős változások történtek az elmúlt években: hétköznaponként 25 százalékra emelkedett a kórházi betegek túlélési esélye, míg 11,9-ről 21,9 százalékkal nagyobb arányban maradnak életben azok, akiket hétvégén is a kórházakban ápolnak. A kutatásban 150 ezer beteg adatait vizsgálták, melyeknek több mint a fele szívroham következtében vesztette életét 23 óra és reggel hat óra között. A vizsgálatot vezető orvosi csapat továbbra sem találja a jelenség tudományos magyarázatát. Talán ebben az is közrejátszik, hogy hétvégén és éjszakánként kevesebb orvos ügyel a kórházakban, mint napközben vagy hétköznap, így rövidebb idő jut egy páciens megfigyelésére, kezelésére. Továbbá az sem elhanyagolandó szempont a szakemberek szerint, hogy az emberek hétvégenként nagyobb mértékben fogyasztanak alkoholt, ami megnöveli a különböző sérülések és közúti balesetek lehetőségét is.