Belföld

Tízezrek az újfajta roncsautó programban

2023.07.31 - 12:24
Hétfő délelőtt 10 órakor megkezdődött a Helyi Roncsautó Program (Programul Rabla Local). Négy óra alatt több mint tízezren iratkoztak fel, a technikai hibák nélkül most sem indulhatott a dolog.

Alig egy órával a július 31-i, délelőtt tíz órás indulása után beadta az unalmast a rendszer, nagyon sokan nem tudtak regisztrálni a legújabb roncsautó programba, a helyi önkormányzatokkal közösen levezetett Rabla Local-ba. A rendszert később talpra állították a környezetvédelmi ügynökség informatikusai, délután kettőkor már a tízezredik regisztrálót jelentették.

Nem kell autót vennie

A program lényege, hogy 3000 lej támogatást kapnak mindazok a magánszemélyek, akik legalább 15 éves autót adnak be a roncstelepekre, majd azt kiíratják a forgalomból. A pénzt úgy kapják meg, hogy új autót nem is kell vásárolniuk. A feltételek között azonban ott van, hogy ha valaki a kedvezményezettek közül a következő öt évben autót venne, az új jármű euró 5-ös besorolásúnál rosszabb nem lehet.

Ha elfogy a pénz

A háromezer lejből 2.400 lejt a környezetvédelmi minisztérium, 600 lejt az önkormányzat fedez, és a tervek szerint 100 ezer roncsautót fognak tudni így kivonni a forgalomból. A program kiegészíti a klasszikus roncsautó és a roncsautó plusz programot. A programnak dátum szerinti befejezése nincs, akkor ér véget, amikor elfogy a 240 millió lejes keret.

Szatmári adatok

Szatmár megyében 19 község vesz részt ebben a programban.
Vetésen, Aranyosmeggyesen, Turcon és Avasújfaluban 100-100 autót vonhatnak ki a forgalomból, Batarcs, Nagytarna, Krasznaterebes, Kisgérce, Ráksa, Batiz, Tasnádszántó, Vámfalu, Szopor, Komorzán, Tartolc, Apa és Pusztadaróc 50-50 roncsautó leselejtezésére kap támogatást. Remetemező 30, Szokond pedig 15 szennyező autót vonhat ki a forgalomból. Adott településen lakók az ugyanazon a településen bejelentett autójukkal jelentkezhetnek a leadásra.

Princz Csaba
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Szombaton: takarítás világnapja

Több mint 200 ország több mint 19 millió önkéntese vesz részt az idei őszi nagytakarításon.
Szatmár megye

Augusztusi környezetvédelmi ellenőrzések

Negyvenhárom vizsgálatot ejtettek meg az elmúlt hónapban, 324,5 ezer lej értékben bírságoltak — lakossági panaszoknak és bejelentéseknek is utána jártak.
Szatmárnémeti

A jövőről vitatkoztak debreceni, nagykaposi és szatmári fiatalok

Szatmárnémetiben találkoztak lengyelországi, magyarországi, szlovákiai és szatmári fiatalok egy Erasmus+ nemzetközi ifjúsági csere keretében.