Nem volt eseménytelen a vb háromhetes szünete: elsősorban a Caterham és a Marussia bizonytalan anyagi helyzetéről jöttek majdnem napi rendszerességgel a hírek, de mostanra kiderült, hogy a két csapat, nem áll rajthoz Austinban. Vettel is kihagyja az időmérőt.
Sok lesz a hiányzó a harmadik austini Amerikai Nagydíjon, hiszen szombaton, az időmérő edzésen öttel kevesebb, a futamon pedig néggyel kevesebb autó áll majd a rajthoz. Pontosabban, vasárnap is csak tizenhét autó várható a rajtrácson, de az első kanyar után kiegészül a mezőny, miután a címvédő Sebastian Vettel is a pályára hajt a Red Bulljával.
A német pilóta ugyanis a legfrissebb hírek szerint a boxutcából fog elrajtolni. Ennek oka, hogy az akkumulátort leszámítva már a legutóbbi, Szocsiban rendezett verseny előtt felhasználta mind az ötöt a hajtáslánc hat részegységéből, így a Red Bull Racing csapat kénytelen lesz a komplett erőforrást lecserélni a német versenygépében, márpedig ez automatikusan a bokszutcából való indulást vonja maga után szankcióként. A tavalyi austini győztes így nagyon nagy valószínűséggel az egész időmérőt is kihagyja, logikus módon, hiszen a büntetés folytán az ott elért eredményének úgy sem lenne semmi jelentősége. „Azt hiszem, hivatalosan még nem jelentettük ezt be, de az idei évben elkerülhetetlenül be kell még vetnünk egy extra motort, és erre nagy valószínűséggel a mostani hétvégén kerül majd sor” – mondta el a hét elején Austinban az összegyűlt újságírók kérdésére a négyszeres világbajnok. „Mindenki látta, hogy milyen pocsék első félévünk volt idén a megbízhatóság tekintetében, folyton történt valami az autóval, és ez hozott minket ilyen helyzetbe.”
Az idényzárón ott lehetnek
Ennél rosszabb helyzetben van a Marussia és a Caterham, hiszen nem vesz részt az Austin Grand Prix-n, és az utána következő Brazil Nagydíjat is kihagyják. A pénzügyi válságban lévő Caterham gazdasági ügyeit egy hete csődbiztos felügyeli, a Marussia pedig, amely ugyancsak financiális nehézségekkel küzd, még mindig a három hete történt súlyos baleset hatása alatt van. A Szuzukában súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchi helyén már Szocsiban sem indítottak mást.
A Guardian szerint egyébként a Marussiára van vevő: két indiai befektetővel zajlanak a tárgyalások és közel vannak a megállapodáshoz. A kiscsapatnak 30 millió angol fontos tartozása van, ezt kifizetnék a beruházók.
Azzal, hogy a két csapat autóit és felszereléseit nem szállították el Austinba, a Caterham és a Marussia a november 9-i, Sao Pauló-i versenyről is lemarad, mert a teljes mezőny az Egyesült Államokból utazik Brazíliába. Austinban a rajtnál így csak 17 autó lehet ott, utoljára ilyen kevés részt vevő, 2005-ben a Monacói Nagydíjon volt, mikor a BAR csapatot tiltották el két futamról.
A két csapat mostani kimaradásához viszont hozzá kellett járuljon Bernie Ecclestone is: „Ez a két csapat nem utazik el Amerikába” – közölte az F1 kereskedelmi jogait birtokló üzletember.
A csökkentett létszám természetesen azt vonja maga után, hogy változik majd az időmérő edzés szabálya is: 18-as létszámnál 4–4 autó búcsúzhatna az első és a második harmadban. Az eddigi 22-es mezőnyből 6–6 kocsi esett ki a Q1 és a Q2 után.
Mi lesz a pilótákkal?
Ezek után felmerül a kérdés, hogy mi lesz a versenyzőkkel? A Caterham pilótái, Kamui Kobajasi és Marcus Ericsson egyelőre nem tudják, mikor állhatnak rajthoz legközelebb egy F1-es versenyen. Elvileg az Abu–Dhabi Nagydíjon visszatérhetnek, ha sikerül új tulajdonost találni a csapatnak. Ugyanakkor bizonytalan a csapat jövő évi indulása is, ezért a japánnak és a svédnek is más lehetőségek után kell nézniük, ha az F1-ben akarnak maradni. Kettejük közül Ericsson lehet magabiztosabb, hiszen a hírek szerint körülbelül 18 millió dolláros szponzorpénz áll mögötte, ami jelentősen megkönnyíti az elhelyezkedését. A pilóta menedzsere, Eje Elgh azt mondta három másik istállóval már tárgyalnak. A legújabb hírek szerint a Sauber egyik autóját vezetheti 2015-ben.
Ezzel szemben Kobajasi elismerte, egyelőre bizonytalan a jövője, de ő is megpróbál a Forma–1-ben maradni.
Virtuális safety car
Az újdonságok közül említsük meg azt is, hogy Texasban ezen a hétvégén próbálják ki a virtuális safety cart. Az ötlet lényege, hogy baleset idején a versenyzőknek előírt mértékben kötelező visszavenniük sebességükből. Míg a sárga zászló esetében gyakran csak leheletnyi ideig emelik el lábukat a gázról, hogy minél kevesebb időt veszítsenek, a virtuális safety car arra kötelezi őket, hogy a normál száraz pályás köridőhöz képest körülbelül 35 százalékkal lassítsanak. A rendszer kipróbálása után a Nemzetközi Automobil–szövetség (FIA) és a csapatok közösen döntenek a bevezetésről és annak időpontjáról.
Harc a vb–címért
De ne feledkezzünk meg a világbajnoki címért folytatott ádáz párharcról sem. A küzdelmet „bérlő” Mercedes –páros, Lewis Hamilton és Nico Rosberg egész biztosan az utolsó futamig fog hajtani az aranyéremért. A legutóbbi négy versenyt megnyerő angol 17 pontos előnyből várja az utolsó három futamot, de túlzás lenne azt állítani, hogy a zsebében a vb-cím. Másrészt ez a szám nem hoz szerencsét Hamiltonnak.
Hét évvel ezelőtt, két futammal az F1-es idény befejezése előtt 17 pontos előnye volt a későbbi világbajnokkal, Kimi Räikkönennel (Scuderia Ferrari) szemben. De akkor csak két verseny volt hátra, és összesen 20 pontot lehetett szerezni. Végül a finn be is söpörte azt a 20-at, de Hamilton csak kettőt gyűjtött össze, és egy ponttal elbukta a vb-t.
Közvetítések
Forma–1-es világbajnokság, futam, Amerikai Nagydíj, Austin, szombat: időmérő edzés 20 óra (M1, Dolce Sport 1). Vasárnap: futam 22 óra (M1, Dolce Sport 1).
A vb állása
Pilóták
1
Lewis Hamilton
brit, Mercedes GP
291
2
Nico Rosberg
német, Mercedes GP
274
3
Daniel Ricciardo
ausztrál, Red Bull Racing
199
4
Valtteri Bottas
finn, Williams
145
5
Sebastian Vettel
német, Red Bull Racing
143
6
Fernando Alonso
spanyol, Scuderia Ferrari
141
7
Jenson Button
brit, McLaren
94
8
Nico Hülkenberg
német, Force India
76
9
Felipe Massa
brazil, Williams
71
10
Kevin Magnussen
dán, McLaren
49
11
Sergio Pérez
mexikói, Force India
47
12
Kimi Räikkönen
finn, Scuderia Ferrari
47
13
Jean–Eric Vergne
francia, Toro Rosso
21
14
Danyiil Kvjat
orosz, Toro Rosso
8
15
Romain Grosjean
francia, Lotus
8
16
Jules Bianchi
francia, Marussia
2
Csapatok
1
Mercedes GP
565
2
Red Bull Racing
342
3
Williams
216
4
Scuderia Ferrari
188
5
McLaren
143
6
Force India
123
7
Scuderia Toro Rosso
29
8
Lotus
8
9
Marussia
2