Szatmárnémeti

Tizennyolc festmény, amely az alkotó életérzését tükrözi

2020.10.05 - 08:00

Székely I. Tünde 1957-ben született Nagybányán, kisgyerekkorában Szatmárnémetibe költöztek, tanulmányait a jelenlegi Rákóczi Ferenc Általános Iskolában kezdte, s már itt elkezdett érdeklődni a festészet iránt. Az I–VIII. osztályt a szatmárnémeti Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumban, a középiskolai tanulmányait pedig a Mihai Eminescu Főgimnáziumban végezte matematika szakon. Az egyetemet matematika szakon végezte el 1980-ban, harmincnyolc évig volt matematikatanár. Közben folytatta tanulmányait, a Nagybányai Északi Egyetemen festészet szakon szerzett diplomát, most ugyanott végezte el a mesterképzést. Tanári munkája mellett sokat festett, részt vett egyéni és közös kiállításokon, a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén (Vécsey-ház) pénteken megnyílt tárlata pedig immár a második egyéni kiállítása volt ezen a helyszínen.

Székely Tünde kedvelt stílusirányzata a szimbolizmus, a mesteri képzésén is erre helyezte a hangsúlyt. A képei távol állnak az absztrakttól, meg lehet találni bennük a szimbólumokat. A pénteken megnyílt kiállításon láthatók portrék is, ezeket tíz-tizenöt éve készítette. A legkönnyebben felismerhető szimbólumokat alkalmazza, így a napot, az ablakot, a fát, valamint olyan dolgokat, amelyeknek nagyon erős szimbolisztikai értékeik vannak.

Székely Tünde elmondása szerint a matematika és a festészet iránti érdeklődése a gyerekkoráig nyúlik vissza. Általános iskolás korában szinte versengett benne a matematika és a festészet. Édesanyja terelte a figyelmét a matematika irányába, de sohasem tudott elszakadni a festészettől. Mindig többet és többet akart tudni a szimbolisztika rejtélyeiről, ezért sokat tanult és sokat tanul ma is. A matematika kapcsolódik a festészethez, Leonardo da Vinci is reál szakos volt, de a híres építészek közül is sokan festettek. A festő is gondolkodik, kiszámít dolgokat, nagy szüksége van a koncentrálásra. A festő elképzel valamit, de amikor veszi az ecsetet, el kell gondolkodnia azon, hogy mit kezdjen azzal. A mai modern irányzatoknál kezdik mellőzni a figuratív festészetet, és olyan dolgokat várnak el a festőtől, amik teljesen újak, különlegesek, amiket addig soha senki nem alkalmazott. A festők kísérleteznek, hogy megtalálják a kifejezési módjukat. A szimbolizmus nagyon sokat segít az önkifejezésben, a meleg színek derűs hangulatot idéznek. Székely Tünde képei által érzelmeket próbál sugallni. Jelenlegi kiállítása tizennyolc festményből áll, de ezek a képek elegendők ahhoz, hogy a tárlatlátogatók megismerjék az alkotó életérzését.

A tárlatot Liviu Marta, a Szatmár Megyei Múzeum menedzsere, Lola Gabriela képzőművész és Kovács Bertalan egyetemi tanár nyitotta meg.

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Péntek 13: elmaradt a Lotfi Begi koncert

A szombat már nem babonás péntek, nem lesz programváltozás az Expo Industryn.
Szatmárnémeti

Elstartolt a IV. Expo Industry 2024, este Lotfi Begi koncert!

Negyedjére tartják a Kossut- kertben a munkás – szórakozós fesztiválkiállítást.
Szatmárnémeti

Privilege: hétfőig él az Édua-tárlat

Augusztus 19-én nyílt, szeptember 9-én ér véget a Privilege kiállítás.