Programajánló

Tizenkilenc amatőr színjátszó lép színpadra

2015.12.22 - 10:04

Tavaly karácsonykor debütált a Szolomájer Tímea által vezetett amatőr színjátszó csoport, akik azóta felvették a Dömdödöm nevet s jó néhány előadáson és megmérettetésen vannak túl.

 

„Boldogságos tényként kezeljük, hogy a rövid nyári vakáció után a csapat létszáma szinte megkétszereződött, s immáron 19-en tevékenykednek aktívan az amatőr színjátszó csoport keretei között. S aki azt hiszi, hogy csak móka, kacagás és játék nálunk az élet, az téved” — nyilatkozza a csoportvezető, mosoly kíséretben.

„Nagyon szerencsés a helyzetem, hiszen 19 érdeklődő és nyitott fiatallal tölthetem el hetente kétszer másfél órámat, amit én egyáltalán nem munkaként élek meg. Igyekszem őket is feltölteni, hiszen csak valódi érzések átadásából születnek színházi pillanatok, melynek ízét ők is érzik. Ahhoz viszont, hogy ennek megélésére és átadására képesek legyünk, önmagunkat szükséges először megismernünk, elfogadnunk” — mondta.

Ebben a folyamatban játszott kulcsfontosságú szerepet, hogy nagy fába vágta a fejszéjét a társulat és saját, szerkesztett játékkal áll elő idén karácsonyra. Ez konkrétan azt jelenti, hogy minden a sajátjuk. A karácsony témáját körbejárva ötletelések és improvizációk sorozata vezetett el az előadás jelenlegi formájához, mely mint valami karácsonyi dekoráció, apró jelenetek sorozataként fűződik az ünnep köré, ahogyan ők látják. A koncepció kidolgozása októbertől kezdődött, s az alkotási folyamat részeként december tájékára állt össze előadás formájúvá. Többféle megjelenítési formán keresztül szeretnék a közönséget találkoztatni a mai karácsonyok keltette benyomásokkal, miközben a fiatalok saját maguk által megírt monológjaikon keresztül tárják elénk, ők hogyan élik meg az ünnepet.

Az érdekesnek ígérkező „Kiskarácsony. Naa?! Karácsony?” címet viselő előadásra december 22-én, 19 órai kezdettel várnak mindenkit a Nagykárolyi Művelődési Központ Deák Endre-termébe.