Nagykároly

Tizenharmadik alkalommal emlékeztek a bibliafordítóra

2013.04.29 - 10:34

„Szabad mindenkinek az Isten házába ajándékot vinni, egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én azt viszem, amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát.”

 

Immár tizenharmadik, Nagykárolyban hatodik alkalommal rendezték meg a Károli Gáspár Napot tegnap a Nagykároly-belvárosi református templomban. Az utóbbi évekhez hasonlóan az idei megemlékezés alkalmával is zsúfolásig megtelt a templom.

Az ünnepi istentiszteleten Kovács Zsolt Levente, a Vizsolyi Református Egyházközség tavaly beiktatott lelkipásztora hirdetett igét. Ezt követően Tukacs József Sándor, a Nagykároly-Belvárosi Református Egyházközség, valamint Tolnay István, a Nagykároly-Kertvárosi Református Egyházközség lelkipásztorai köszöntötték az egybegyűlteket, továbbá mindketten kihangsúlyozták, hogy a megemlékezés hagyományának ápolása egy szent cél, amelyet tovább kell folytatni.

Kovács Jenő polgármester, belvárosi főgondnok kiemelte, hogy több alkalommal is járt Göncön és Vizsolyban, barátságokat kötve az ottaniakkal. Papp Zsolt kertvárosi főgondnok elmondta, hogy számára nagy büszkeséget jelent, hogy Károli Gáspár Nagykároly szülöttje, továbbá elmondta, hogy a bibliafordítónak óriási kihívás volt a Szentírás lefordítása, ahogyan a kertvárosiaknak is nagy kihívás egy új templom felépítése.

Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke is köszöntötte a jelenlévőket, beszédében kihangsúlyozva az ünnepség jelentőségét s felelevenítve néhány mozzanatot a korábbi alkalmakról. Gönc polgármestere, Sivák János közölte, hogy először jár Nagykárolyban, és mégis otthon érzi magát a Szatmár megyei kisvárosban.

Dr. Herman M. János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanácsosa előadást tartott Károli Gáspárról és az általa lefordított Bibliáról. Mind a fordítót, mind pedig a Szentírást hungaricumnak nevezte, ugyanakkor kiemelte, hogy nem lehet Biblia nélkül élni, beszélni, az egyházon kívülieknek is el kell olvasniuk.

A beszédeket a nagykárolyi egyházközségek kórusainak énekszámai, valamint szavalatok szakították meg, a rendezvény a Magyar Himnusz eléneklésével zárult. Az egybegyűltek ezt követően koszorúzáson vettek részt, melynek záróakkordjaként a Székely Himnusz is elhangzott.

 

Ifj. Deák Endre