Sport

Tizenegy érem Szatmáron maradt

2016.05.22 - 08:07

Jó hangulatban telt szombaton a szatmárnémeti Both Katalin Sportteremben az Unio Judo Masters nemzetközi veterán cselgáncsverseny, amelyet Pelcz Attila, a Szatmárnémeti Unio SK segítségével hagyományteremtő jelleggel második alkalommal rendezett meg.

„A visszajelzések alapján egy remek verseny volt, ahol jó volt a hangulat, a tatamin pedig erős mezőny küzdött meg. A szándék az, hogy évről évre megrendezzük ezt a küzdelmet — mondta lapunknak Pelcz. Kissé el vagyok keskenyedve, mert nem jött el mindenki, aki benevezett. A mi tornánkkal egy időben zajlott egy ukrajnai viadal is, néhány szlovák és lengyel dzsudoka azt a megmérettetést választotta, de így is összejöttünk ötvenhaton, romániai, magyarországi, szlovákiai, skóciai és németországi cselgáncsozók” — folytatta.

Az eredmények tekintetében remekeltek a szatmáriak, hiszen öt aranyérmet sikerült itthon tartani Mona Preda (M1 korosztály, 48 kg), Sebastian Sabău (M1, 60 kg), Vasile Fușle (M1, 81 kg) és Gergely Tamás (M3, 81 kg) révén, de a dobogó legfelső fokára állhatott fel Szatmárnémeti csapata is, megelőzve Magyarország, a Kolozsvári U és Temesvár együtteseit. Ezüstérmet szereztek Ștefan Dinu (M1, 66 kg), Zakariás Bogdan (M1, 81 kg), Gombos Tamás (M1, –100 kg) és Balog Szilárd (M1, +100 kg), míg Tudor Șoimoșant (M1, +100 kg) és Katona Sándort (M3, 73 kg) a dobogó harmadik fokára szólították fel.

Fotó: Veronica Hodas