Naivan nézve óriási pechnek mondható, de reálisan nézve a koncentráció hiányának számlájára írható, hogy a Szatmárnémeti VSK ebben az idényben a harmadik meccsét vesztette el a ráadás percekben. Ráadásul szombaton, Zilahon óriási előnyben volt Ritli Zoltán edző legénysége hiszen a korai gólszerzés után a második félidőben is betaláltak, így a 82. percig 2–0-ra vezettek.
A csapatok be sem melegedtek rendezen, máris 0–1-es VSK-vezetést mutatott az eredményjelző: a hazaiak kapusa, Andrei Pop a saját térfelén szabálytalankodott a kapura törő szatmárival szemben, amiért járt a 11-es, amit Ciprian Brata értékesített.
A VSK nem zárt vissza, és negyed órával később Raul Rilti révén már kettővel vezethetett volna a vendégegyüttes, de a középpályás távoli torpedója milliméterekkel célt tévesztett. A folytatásban Iulian Anca-Trip védéseire volt szükség, hogy megőrizze a VSK a minimális előnyt: előbb Sergiu Negruţ lövését védte bravúrral, majd az egyedül maradó Logon Romaric előtt „zárta be” a kaput.
Utóbbi a második félidő elején is veszélyeztette a VSK kapuját, de nem tudta bevenni Anca-Trip kapuját. Túloldalt, az 55. percben viszont egy bal oldali támadást Zsiga Ervin egy góllal zárt (0–2), és úgy tűnt, hogy Ritli Zoltán legényei összehozzák a forduló meglepetését.
A hazaiakat sokként érte a második bekapott gól, és sokáig nem tudtak felocsúdni a helyzetből, a labdát is alig tudták megtartani. Viszont a hajtában varázsütésre megváltozott minden. A szatmári legények beleálmosodtak abba, hogy a zilahiak nem találják a helyüket a pályán, így azt hitték, hogy kezükben van a három pont. Azonban ami ezután jött, felért egy rémálommal. A 82. percben Raul Stanciu fújt ébresztőt a zilahiaknak, miután a 30 méteres lövése a szatmári kapu vinklijében landolt (1–2). Három perccel később Sergiu Pop balról passzolt a kapu elé Logon Romaricnak, aki hét méterről előbb lekészítette magának a labdát, majd kilőtte Anca-Trip kapuját (2–2).
Nem nagyon értették a szatmári legények, hogy mi történik a pályán. Nyolcvankét percig irányítottak és talán kicsit magukat is altatták. De amint lekerült a pókháló Anca-Trip kapujáról, már teljesen összeesett a VSK játéka, az ellenfél pedig „feldühödött bika” módjára letámadta a szatmári csapatot.
A VSK zavarodott játékát kihasználva a zilahiak óriási nyomás alá helyzeték a szatmáriakat, akik képtelenek voltak megtartani a labdát. Így a ráadás utolsó percében, egy középpályán elvesztett labda után Raul Stanciu emelt azonnal a kapu elé, ahonnan Sergiu Pop fejjel betalált (3–2) eldöntve a meccset.
A szatmáriak az idény első két bajnoki találkozóját is hasonló képen vesztették el: Nagyváradon a NAC ellen, majd idehaza a zilahiak elleni meccsen kapott ki a ráadás percekben kapott góllal.
Egy bajnokit elveszíteni ilyen körülmények között, az pech. Azonban három mérkőzést is elbukni a hosszabbításban (ráadásul az utóbbit 2–0-s vezetés után), az már nem írható a pech számlájára…
Ha mindez nem lett volna elég a VSK-nak, akkor jött azonnal a rossz hír Nagysomkútról, ahol a helyi csapat legyőzte a szatmárnémeti Dacian Nastai által vezérelt Szilágysomlyói Sportult, így a táblázatban nyolcadik Progresul előnye már hét pont az utolsó előtti VSK előtt.
Vannak-e kilátások? A panaszkodás és a kifogások keresése helyett inkább arra kell összpontosítsanak a legények, hogy teljesítményüket feljavítsák. A rutinos játékosok ugyanis árnyékuk önmaguk teljesítményének, a fiatalok pedig egyénileg néha megvillantják tudásukat, viszont a csapatjátékban kevésszer mutatkoznak meg. Tudomásunk szerint anyagilag sem lehet ok a panaszra, sőt, a klub vezetősége szemet hunyt afelett is, hogy a csapat az odavágó idény végéig nem tudta teljesíteni a 9 pontos elvárást.
Szombaton jön a Kolozsvári CFR második csapata, amely akkor is nehezen verhető, ha nem kap segítséget a Liga 1-ben éllovas alakulat tartalékkeretéből. Viszont a VSK-nak nyerni kell, ugyanis a jelenlegi felállásban Liga 1-es és Liga 2-es rutinnal rendelkező játékosokkal együtt a megyei bajnokság irányába vették az útjukat.
LABDARÚGÓ LIGA 3, 10-ES CSOPORT, 11. FORDULÓ
Zilahi SCM – Szatmárnémeti VSK 3–2 (0–1)
G.: Raul Stanciu 82., Logon Romaric 85., Sergiu Pop 90+3., illetve Ciprian Brata 2. (11-esből), Zsiga Ervin 55.
Zilah: Andrei Pop – Ionuţ Ilieş (46. Alexandru Mare), Dan Berci, Răzvan Dulap, Mihai Onicaş (63. Sergiu Jurj), Iustin Ardelean, Raul Stanciu, Cosmin Meşter, Logon Romaric, Sergiu Pop, Sergiu Negruţ (63. Alexandru Sorian). Vezetőedző: Dorin Toma.
Szatmárnémeti: Iulian Anca-Trip – Raul Ritli, Călin Vădan, Ciprian Brata, Filip Stajic (46. Nyéki Márk), Svarczkopf István, Barth Kevin, Zsiga Ervin (89. Gabriel Cădar), Luca Tincău (89. Dobrai Eduard), Cosmin Zamfir, Raul Ziman (84. Antonio Paşca). Vezetőedző: Ritli Zoltán.
Kolozsvári CFR II – Nagyváradi AC 1–2 (0–1)
G.: Vlad Fărcășan 53., illetve Florin Chitaș 32., Marius Hosu 75.
Nagysomkúti Progresul – Szilágysomlyói Sportul 2–0 (1–0)
G.: Paul Batin 26., Denis Lihet 82.
Luceafărul Nagyvárad – Nagybányai Minaur 0–12 (0–3)
G.: Ciprian Stanciu 8., 25., 54., 56., 63., Viorel Chinde 28., 46., Sergiu Ciocan 65., Alin Văsălie 74., 86., 90., Artur Teuț 84.
Dési Someşul – Félixfürdői Lotus 2–2 (0–1)
G.: Marian Arsene 68. (öngól), Ștefan Visic 72. (11-esből), illetve Vlad Costea 14., Mihai Maxin 90+1. (öngól).
1. Nagybányai CS Minaur 11 8 1 2 37–15 25
2. Félixfürdői CS Lotus 11 7 2 2 26–11 23
3. Nagyváradi Atléticai Club 1910 11 7 2 2 24–16 23
4. Dési ACS FC Someşul 11 7 1 3 28–16 22
5. Zilahi SCM 11 6 0 5 29–20 18
6. Kolozsvári FC CFR 1907 II 11 4 2 5 14–16 14
7. Szilágysomlyói CS Sportul 2007 11 3 4 4 12–13 13
8. Nagysomkúti CS Progresul 11 3 3 5 18–26 12
9. SZATMÁRNÉMETI VSK 11 1 2 8 14–29 5
10. CS Luceafărul Nagyvárad 11 0 1 10 4–44 1
Pesek Attila