Az idei Zrínyi Ilona matematikai tesztversenyen — amelyet a magyarországi Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány szervez meg immár harmincöt éve — Szatmár megyéből 737, II–XII.-es tanuló vett részt, s a megyei döntősök díjazásának szerdán a Kölcsey Ferenc Főgimnázium díszterme adott otthont.
Az egybegyűlteket, már rutinos házigazdaként Pataki Enikő igazgatónő köszöntötte, s mint fogalmazott: évről – évre elmondja, mennyire szereti és tiszteli azokat, akik „tudják a matematikát. Legyetek büszkék erre, mert bár most az a trend, hogy a diákok intelligensek és nem okosak akarnak lenni, bizony szükség van a matematikára és azokra, akik tudják, értik ezt a tudományt.” – mondta, Roger Bacent idézve, aki szerint a matematika a tudományok kapuja és kulcsa — s akinek ez a kulcs a kezében van, olyan kapukat is kinyithat, amelyek mások előtt örökre zárva maradnak.
A köszöntőt követően Mátyás Beáta, a Mircea Eliade Általános Iskola pedagógusa röviden ismertette magát a versenyt, amely kiemelt hangsúlyt fektet a legfontosabb készségre, a helyes szövegértelmezésre. Mint részletezte, idén Szatmárban 737 tanuló nevezett be a versenyre, s közülük tízen kaptak meghívást az országos döntőre, amelyet április 12 – 14 között tartanak, hagyományosan Kecskeméten.
Díjazottak:
II. osztály
1. Mészáros Levente, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanító: Sárosi Melinda
2. Nagy Kristóf, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanító: Sárosi Melinda
3. Huszti Dávid, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceuum, tanító: Leiti Mónika
4. Stark Nimród, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanító: Leiti Mónika
5. Balog Balázs István, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanító: Urbán Tünde Ildikó
6. Patócs Patrik, Szatmárnémeti Református Gimnázium, tanító: Mekker Melinda
7. Tolnai Rebeka, Szatmárnémeti Református Gimnázium, tanító: Mekker Melinda
8. Józsa Mátyás, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanító: Leiti Mónika
9. Ulmer András, Mezőfényi Általános Iskola, tanító: Martin Gabriella
10. Paziuc Sofia Klára, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanító: Leiti Mónika
III. osztály
1. Demeter Marton, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanító: Baranyai Zsuzsa
2. Zsombori Nóra, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanító: Renn Renáta
3. Benedek Nikolett, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanító: Renn Renáta
4. Magdás Lara-Hanna, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanító: Fülöp Andrea
5. Satmari Tamara-Anna, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanító:Renn Renáta
6. Kovács Balázs, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanító: Baranyai Zsuzsa
7. Nagy-Kis Kimberly, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanító: Fülöp Andrea
8. Maliczki Eszter, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanító: Renn Renáta
9. Tomoiaga Tamara, Szatmárnémeti Református Gimnázium, tanító: Cuculeanu Andrea
10. Negrean Rebeka, Tasnád Általános Iskola, tanító: Sipos Zsófia
IV. osztály
1. Stier Kata, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanító: Wolf Henriette
2. Balog Bence Zoltán, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanító: Mihály Adél
3. Berecz Hunor Csongor, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanító: Reich Annamária
4. Nagy András, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanító: Reich Annamária
5. Lajtos Ákos Örs, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanító: Reich Annamária
6. Gábor Noah, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanító: Wolf Henriette
7. Ludescher Adám, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanító: Baumgartner Katalin
8. Costin Tudor, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanító:
Baumgartner Katalin
9. Harkácsi Albert, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanító: Reich Annamária
10.Pongrácz Roland, Bălcescu-Petőfi Általános Iskola, tanító: János Erzsébet
V. osztály
1. Kovács Ábel, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanár: Kacsó Zsuzsanna
2. Eizert Rebeka, Csanálosi Általános Iskola, tanár: Pap-Czier Bernadette
3. Csengeri Mátyás, Szatmárnémeti Református Gimnázium, tanár: Schefler Enikő
4. Geng Arlen, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanár: Kacsó Zsuzsanna
5. Nagy Kristóf, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanár: Nagy Réka
6. Rácz Péter, Szatmárnémeti Református Gimnázium, tanár: Schefler Enikő
7. Horváth Áron András, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár. Tempfli Gabriella
8. Ilonczai Hanna Zoé, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Tempfli Gabriella
9. Nagy Dávid, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanár: Nagy Réka
10. Póti Hajnalka, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Tempfli Gabriella
VI. osztály
1. Lőrincz Szabolcs, Bălcescu-Petőfi Általános Iskola, tanár: Fogel Gabriella
2. Székely Petra, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanár: Nagy Réka
3. Katona Máté, Tasnádi Általános Iskola, tanár: Bendel lda Enikő
4. Kodra Mátyás, Hám János Római Katolikus Líceum, tanár: Koczinger Éva
5. Santa Rafael Milán, Tasnád Általános Iskola, tanár: Bendel lda Enikő
6. Steib Lénárd, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Jobbágy Enikő
7. Burcus Alexandra, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanár: Koczinger Éva
8. Balla Dávid, Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tanár:Kővári Beáta Zsuzsanna
9. Schefler Imola-Lea, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanár: Koczinger Éva
10. Jékey Diana, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanár: Koczinger Éva
VII. osztály
1. Lőkös Ákos Bence, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Tempfli Gabriella
2. Miklós Abel, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanár: Nagy Réka
3. Szabó Erik, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Tempfli Gabriella
4. Pap Czier Bálint, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanár: Nagy Réka
5. Mihály Ármin Flórian, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Tempfli Gabriella
6. Vigh Lénárd, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár:Tempfli Gabriella
7. Pósz Áron Ferenc, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanár: Nagy Réka
8. Nagy Viktória, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanár: Nagy Réka
9. Zsigó Kevin, kálmándi Dr. Joseph Szolomayer Általános Iskola, tanár: Tankó Mária Angéla
10. Csipő Anna, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár:Tempfli Gabriella
VIII. osztály
1. Mészáros Péter, kaplonyi Fényi István Általános Iskola, tanár: Krausz Mónica Eva
2. Kaplonyi Ákos, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római. Katolikus Iskola, tanár: Nagy Réka
3. Boros Martin, Bălcescu-Petőfi Általános Iskola, tanár: Fogel Gabriella
4. Ari Fruzsina Lilla, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Tempfli Gabriella
5. Czapp Gréta Tamara, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Tempfli Gabriella
6. Somogyi Noémi Mária, kálmándi Dr. Joseph Szolomayer Általános Iskola, tanár: Tankó Mária Angéla
7. Nagy Tamás, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Tempfli Gabriella
8. Fodor Fiona Rebeka, Aurel Popp Művészeti Líceum, tanár: Szigethy Enikő
9. Kiss Szilvia, Tasnádi Általános Iskola, tanár: Bendel lda Enikő
10. Sárvári Dorottya, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Tempfli Gabriella
IX. osztály
1. Dénes Máté Gergő, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
2. Sánta István, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
3. Nagy-Kandó Bálint, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
4. Sibian Márk Flórián, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
5. Sarkadi Zsófia, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Schlachter Kinga
6. Ecsedi Dorottya, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
7. Finta-Fekete Tekla, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
8. Nagy Zsófia Kinga, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Schlachter Kinga
9. Kui Mira Eszter, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
10. Molnár Mark, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Ványi Emese
X. osztály
1. Bokor Titanilla, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
2. Bűcs Máté, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
3. Pap - Czier Péter, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
4. Szakács Ábel-Andor, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
5. Szűcs Rebeka, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
6. Görög Dóra, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
7. Kocsis Kristóf, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
8. Katona Dalma, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
9. Lőkös Edit Réka, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
10. Vinkler Máté, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
XI. osztály
1. Mák Andor, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
2. Tallian Franciska, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanárok: Cziprok András, Forgács lstván
3. Gyerkes Fruzsina, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
4. Filip Izabella-Krisztina, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
5. Dohi Csenge, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanárok: Schlachter Kinga, Gaskó Gabriella
6. Sebesi Bence, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanár: Polcz Zita
7. Fodor Ábel, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanár: Polcz Zita
8. Félegyházi Dávid, Szatmárnéméi Református Gimnázium, tanár: Schefler Enikő 9. Gnandt Brendett, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanárai: Schlachter Kinga, Gaskó Gabriella
10. Antal Rajmond, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Kató Enikő
XII. osztály
1. Hadházi Márton, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
2. Nagy Ádám-Balázs, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
3. Vigh Albert, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanárai: Schlachter Kinga, Gaskó Gabriella
4. Kállay Zselyke, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
5. Szabó-Thalmeiner Balázs, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanár: Koczinger Éva
6. Tempfli Péter, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanár: Czenter Enikő
7. Karikás Mátyás, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanár: Koczinger Éva
8. Brém Hannelore, Nagykárolyi Elméleti Líceum, tanárai: Schlachter Kinga, Gaskó Gabriella
9. Érseki Benjámin, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, tanár: Ványi Emese
10. Pap Mátyás, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, tanár: Koczinger Éva
Szakközépiskola IX. osztály
1. Gulya Árpád, Szatmárnémeti Református Líceum, tanár: Schefler Enikő
2. Rácz Máté, Szatmárnémeti Református Gimnázium, tanár: Schefler Enikő
3. Oláh Benjamin, Szatmárnémeti Református Gimnázium, tanár: Schefler Enikő
4. Bobita Iosif Gabriel, Tasnádi Technológiai Líceum, tanár: Mezősi Edith
5. Varhanyovszky Normen, Szatmárnémeti Református Gimnázium, tanár: Schefler Enikő
Szakközépiskola X. osztály
1. Bakó Boglárka, Tasnádi Technológiai Líceum, tanár: Ruff Zsófia
2. Veress Enikő, Tasnádi Technológiai Líceum, tanár: Ruff Zsófia
3. Sipos Rebeka, Tasnádi Technológiai Líceum, tanár: Ruff Zsófia
Szabó Kinga Mária