Szatmárnémeti szakszervezeti tag is helyet kapott a Sanitas felülvizsgálati bizottságában. A szervezet országos elnökének, Leonard Bărăscunak újabb négyéves mandátumot szavaztak meg.
Ünnepi hangulatban telt a Sanitas Szakszervezeti Szövetség idei év végi, VIII. kongresszusa december 15–17. között, miután december 14-én az Alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte a képviselőház által november 7-én elfogadott 2016/20-as sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt. A szakszervezet győzelemként tekint a döntéshozók ítéletére, hiszen a Sanitas már hónapok óta azért szervezett különböző figyelemfelkeltő megmozdulásokat, illetve egy esetben általános sztrájkot is, hogy a kollektív munkaszerződésekről szóló alaptörvényt úgy módosítsa a képviselőház, hogy az egészségügyi kisegítő személyzet juttatásai is már a 2016-os bértörvények alapján legyenek kiszámolva, ugyanis eddig még a 2009-es törvény vonatkozott rájuk.
A jóváhagyott módosítások értelmében átlagosan 15%-os béremeléssel számolhatnak az egészségügyi asszisztensek, a Közegészségügyi Hatóság dolgozói, a kórházak technikai kisegítő személyzete (TESA), valamint az óvodákban és bölcsődékben dolgozó egészségügyi asszisztensek.
Mindezek fényében az ünnepek előtt megszervezett bukaresti kongresszus hangulata igen jó és ünnepi volt.
A háromnapos találkozó egyik legjelentősebb napirendi pontja a tisztújítási választás volt. Szatmárnémetiből öt személy vett részt a kongresszuson, mégpedig Aurelia Pop, a Sanitas Szatmár megyei szervezetének elnöke, Ioan Nintaş, a Szatmár Megyei Kórház szakszervezeti vezetője, Florin Băbăşan szakszervezeti titkár, Simona Deac, a Nagykárolyi Városi Kórház szakszervezeti vezetője, valamint Cristina Dragomir, a Szatmár megyei szakszervezet felülvizsgálati bizottságának elnöke.
A tisztújító szavazás sok izgalmat tartogatott, viszont a szakszervezeti szövetség országos elnöki tisztségét ismét Leonard Bărăscu nyerte el egy újabb négyéves periódusra. Első alelnök Iulian Pope, a második, harmadik és negyedik alelnökök pedig Răzvan Gae, Romeo Sandu és Mircea Ciocan lettek. A szervezet titkárának Claudia Petcut választották.
A szatmárnémeti szakszervezet felülvizsgálati bizottságának elnökét, Cristina Dragomirt az országos felülvizsgálati bizottság tagjává is választották.
Aurelia Pop, a Sanitas Szatmár megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy elégedettek a szakszervezet idei évben elért eredményeivel, és igyekszenek az elkövetkezőkben is teljes odaadással és hatékonysággal képviselni azt az 1150 Szatmár megyei egészségügyi dolgozót, akik bizalmát a szakszervezet élvezi.
Bajnai Botond