„Eltelt egy újabb év…” — valahogy így kezdeném talán beszédemet, ha normális békeidőket élnénk. Csakhogy nem egy év telt el, hanem éppen két esztendő, mióta utoljára megállhattam itt, Önök előtt, kollégáimmal együtt, boldog új esztendőt kívánva mindannyiuknak. Jobb is talán — így legalább továbbra sem kellett hamis reményt hazudnunk Önöknek 2021-re vonatkozóan, s legalább attól megkímélt a Sors, minthogy sose tettem — hogy olyat mondjak Önöknek, egész társulatunk nevében ráadásul, amiben magam sem hiszek.

De most itt állunk, a 2022-es év hajnalán újra, Önök előtt, és amit tavaly nem tehettünk, mert a világjárvány épp társulatunk körében is lecsapott akkor, azt most mégis megtehetjük megint: bizalommal az Önök szemébe nézve mondhatunk búcsút — s ezúttal nem nehéz búcsút mondanunk — egy sokunk számára viszontagságos esztendőnek. És talán kicsit több hittel, mint tavaly tettük volna, elsóhajthatjuk azt a legtitkosabb, legőszintébb reményt, hogy a következő év talán kíméletesebb lesz, mint az elmúlt két esztendő volt, mindannyiunkhoz.

Nem pusztán két év, de számunkra egy örökkévalóság telt el, mióta utoljára így egymás szemébe nézhettünk, egy új év hajnalára készülődve. Akkor csupa jó hírről számolhattam be Önöknek — s bár az elmúlt két évünk sokkal kevésbé volt derűs, az elmúlt időszakkal való számvetésünk ezúttal sem maradhat el. S bár nehéz periódusokkal és megszorításokkal terhes időszakot tudhatunk magunk mögött, amelyben sokat szenvedtünk a szeretett közönségünkkel való találkozások hiányától vagy korlátozottságától, és bár számos próbatétel, kényszerszabadság, teljes bezárások, társulatunkat sem kímélő járványhullámok és az alkotó léleknek csöppet sem kedvező, e nehéz időkben mindenkit terhelő pszichés nyomás nehezedett művészeinkre is, akárcsak közönségünkre — azért mégis, számos örömteli dolog is történt velünk. Mert öröm volt, még a korábbiaknál is nagyobb öröm, minden egyes színházi találkozás, minden, végül, sokszor csak sokadik nekifutásra megtartható új premier, minden pillanat, amikor figyelő tekintetek szegeződtek ránk újra a korábban fájó némaságba burkolózó széksorokból. Ha 2020 az elszakadásunk éve volt is, 2021 egyre gyakrabban szólhatott az újratalálkozásról is, hűséges, szerető közönségünkkel.

Nem apadtak el, Istennek hála, a szakmai sikerek és eredmények sem ebben az időszakban. Amikor utoljára itt álltam Önök előtt, büszkeséggel számoltam be számos szakmai sikerünk közt többek közt arról is, hogy társulatunk — Szatmárnémeti kulturális követeként — a rendszerváltás utáni története során először, épp e ma esti előadás rendezőjének munkájával, eljutott a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra. Amikor leültem megírni ma esti beszédemet, azzal a szorongással tettem, hogy e világjárvány sújtotta éveket áttekintve, vajon lesz-e elegendő, ehhez fogható jó hír a tarsolyomban, amiről beszámolhatok Önöknek.

Átgondolva az elmúlt időszakot azonban, legalább ebben a tekintetben csakhamar megnyugodhattam. Az elmúlt időszak ugyanis szakmai eredmények, egyéni és csoportos teljesítmények, rangos elismerések tekintetében nem maradt el a korábbi esztendőktől. Tavaly nyáron társulatunk két fontos díjat hozott a kisvárdai fesztiválról a Sardar Tagirovsky által rendezett Szőcs Géza-ősbemutatónk, a Raszputyin kapcsán, amikor Rappert-Vencz Gábor a legjobb férfi főszereplőnek járó alakításdíjat, társulatunk pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának kiváló társulati munkáért járó díját vehette át. Ugyanezen előadásunk révén, társulatunk immár másodszor kapott meghívást a Budapesti Nemzeti Színház MITEM fesztiváljára — amely révén, rendszerváltás utáni történetünk során először lehettünk jelen olyan, valóban nemzetközi jelentőségű színházi fesztivál színpadán, amelyen a világszínház legjelentősebb alkotóinak előadásaival osztozhatott társulatunk. Ugyanebben az időszakban, 2021 tavaszán vehette át társulatunk művésze, Nagy Csongor Zsolt az EMKE Kovács György-díját Kolozsváron, és legnagyobb örömünkre, számos, ismételt felterjesztésünk után, Kossuth-díjjal tüntették ki Csíky Andrást, társulatunk alapító és örökös tagját, egykori igazgatóját is. A színházszakmai díjakon túlmenően fontosnak érzem itt megemlíteni, hogy ugyancsak az elmúlt két év során kapott rangos állami elismerést társulatunk örökös tagja, Tóth Páll Miklós is, a magyar kultúra szolgálatában határon innen és túl végzett művelődésszervezői tevékenységéért, különösen az Egycsillagú égbolt – A Magyar Kultúra Hete című programsorozat megszervezésében vállalt szerepe elismeréseként, színházunk adminisztratív igazgatóját pedig az RMDSZ Ezüstfenyő-díjával jutalmazták, a Partiumi Magyar Napok egykori főszervezőjeként. 

Mindezek a fontos eredmények, a szakmai és a polgári elismerések egyaránt, fontos érzelmi kapaszkodók voltak ebben a nehéz időszakban, életmentő jelei annak, hogy szakmai és társadalmi munkánk eredményei akkor is láthatóak, amikor megannyi korlátozás közepette, még oltott közönségnek sem játszhattunk a megszokott telt házak előtt. De legalább játszhattunk, és játszhatunk ma is, itt lehetünk, Önökkel, szeretve szolgált, hűséges közönségünkkel — és köszönetet mondhatunk az elmúlt év minden színházi találkozásáért, minden együtt töltött pillanatáért.

Végezetül tehát, az óévre visszatekintve, gondolataimat a hála, a köszönet szavaival zárom, minden átélt megpróbáltatás dacára. Hálával azért, mert itt lehetünk Önökkel ma este, épségben és egészségesen, hogy közösségünk szolgálatában gyakorolhatjuk hivatásunkat. Köszönjük, hogy Önök kitartottak mellettünk, mint ahogy fenntartóink és hűséges mecénásaink is tették. Köszönjük jósorsunknak az elmúlt esztendő minden sikeres gyógyulását, testi és lelki értelemben is — amely bizonyította számunkra, hogy az Önök tapsa és hivatástudatunk révén a legerősebb gyógyszer van birtokunkban, világjárvány idején is. És ezúton köszönöm társulatunk minden művészének és háttéralkalmazottjának egész éves munkáját is — és hogy a legnehezebb pillanatokban is kitartóan és alázattal próbálták szolgálni közönségünket és Thália szatmári ügyét, legjobb tudásuk szerint.

Az előttünk álló új esztendőre tekintve pedig most már bizakodóbban mondhatom: mi itt leszünk 2022-ben is. Szeretettel várjuk Önöket a január 14-én százharmincadik születésnapját ünneplő, szeretett színházépületünkbe — és kívánunk Önöknek is, önmagunknak is, rengeteg lélekemelő, katartikus színházi estét, élményt, találkozást, bort, búzát, békességet — és jó egészséget az új esztendőben! Boldog új évet!

Bessenyei Gedő István társulatigazgató