Anyanyelvhasználatról és a magyarról mint második hivatalos nyelvről (esetleg csak Székelyföldet megillető "kiváltságként"), bukaresti vihart és felháborodást kiváltó pénzügyi decentralizációs üzenetű óriásplakátokról, a december 11-i mozgósításról kérdeztük Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét.

Minden, a jelenlegi társadalmat foglalkoztató kérdésre igyekszik hihető és megvalósítható választ adni az RMDSZ négy pillérre (nemzetpolitika, a magyarság jogainak megerősítése; a minőségi oktatás biztosítása; erdélyi infrastruktúra és vállalkozói szféra megerősítése; jólét és biztonság a családok számára) épülő 2016-os parlamenti választási programja — mely anyanyelvhasználati jogok tekintetében sem „diszkriminál”, mint azt Kelemen Hunor szövetségi elnök nyomatékosította.

 — A programban szerepel: legyen a magyar a második hivatalos nyelv ott, ahol többségben él a magyarság. Ezt hallva az erdélyi magyar ember érezheti úgy: diszkriminálják, másodrangúvá minősítették, hiszen a legnagyobb többség Székelyföldön él, s csak nekik járna majd ez a „kiváltság”.

— Erről szó sincs. Rossz beidegződés, hogy a „tömb” az Székelyföld, s ezt le kellene már vetkőzni. Erdély alatt a tág, egész Erdélyt értjük, Bánságtól a Partiumig. Azt akarjuk elérni, hogy minden olyan településen, ahol a lakosság egytizede magyar, lehessen magyarul is ügyet intézni — ezért kezdeményezzük, hogy az anyanyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20%-ról 10%-ra csökkentsék, s ez jelenleg közel 200 000 erdélyi magyar embert érint. Emellett azt is szeretnénk elérni, hogy az anyanyelvhasználat joga azokon a településeken is biztosítva legyen, ahol a közösség számaránya nem éri el a 10 százalékot, de a közösség lélekszáma meghaladja az ötezer főt. Hogy kezdeményezésünk mennyire lesz kivitelezhető, az már más kérdés. Ha az 1918-as, gyulafehérvári ígéreteket és az ott elfogadottakat 100 évvel később komolyan veszi az állam, a kölcsönös tisztelet jegyében el lehet jutni odáig, hogy ez a kezdeményezésünk megvalósuljon — ha pedig a román politikusok szerint a száz évvel ezelőtti nagygyűlés a modern Románia jogalapja, akkor még inkább reális esély van a megvalósításra. Nem lesz egyszerű, de megvalósítható. Egy új alkotmánnyal, amelyre Romániának nagy szüksége van — nem érdemes a régit toldozni-foldozni. 2013-ban történt már alkotmánymódosító kísérlet, s az akkor tapasztaltak fényében mondom: vannak a román politikai osztályból olyan politikusok, akiket „meg lehet győzni”, felfogják és megértik az észérveket. A három évvel ezelőtti, csak módosító kísérlet megbukott, ezért nekünk egy új alkotmányt létrehozni nem lesz könnyű feladat, de nem is teljesen lehetetlen.

 — Nem először tűzik zászlajukra a decentralizációt s ennek legelső lépését, a pénzügyi decentralizációt, de soha nem kavart ekkora vihart, mint a mostani, „megmentjük Erdélyt Bukaresttől” szlogen és óriásplakátok.

— Mondhatnám úgy is: szándékosan félreértik, mert félre akarják érteni az üzenetet. Nem először vádolnak bennünket azzal, hogy el akarunk szakadni Bukaresttől, kettőbe vagy háromba akarjuk szakítani az országot, ami természetesen nem igaz! Nekünk csak az az érdekünk, hogy fejlesszük közösségeinket. Ezek az üzenetek román nyelven is megjelentek, éppen azért, hogy a román adófizető állampolgárok is megértsék — és véleményem szerint tökéletesen meg is értik az üzenet lényegét. Hiszen a pénzügyi decentralizáció minden adófizető erdélyi ember számára hasznos, függetlenül attól, milyen nyelven beszél. Eddig számtalan támadás ért bennünket azért, mert úgymond csak a magyar emberek problémáival foglalkozunk — most azért támadnak, mert minden erdélyi ember problémájára keresünk megoldást. Hisszük és valljuk: egy közösség tudja a legjobban, mire van szüksége, és nem a közösségtől több száz kilométerre lévő miniszter vagy minisztérium. A pénzeket helyben kell elosztani, akik pedig többet termelnek, kapjanak lehetőséget arra, hogy a többletet befektessék, és ne kelljen sorban állniuk a visszaosztásért. Mind a mai napig érthetetlen számomra, hogy a nagy cégek (a kolozsvári Bosch, a sebesi Mercedes) egy adott bevétel fölött miért kénytelenek Bukarestben adózni, s nem ott, ahol tevékenységük zajlik. Igen, a pénzügyi decentralizációt megkezdeni létszükséglet! Közigazgatási reform következik, s nagyon nem mindegy, milyen lesz — településeket változtatnak, de változnak majd a hatáskörök is, s nem mindegy, milyen irányban, nem mindegy, milyen anyagi forrásaik lesznek az itthoni döntéshozóknak. A pénzügyi politika általános keretén kell változtatni, csökkenteni az adókat; a szegényebb régiókat segíteni és nem a gazdagabbakat lehúzni, s mindenekelőtt fejleszteni a közúti és vasúti infrastruktúrát. Nő a befektetési kedv, jönnek a befektetők, a romániai gazdaságnak komoly potenciálja van — csak éppen mindebből az egyszeri ember vajmi keveset érzékel. A tartós, 4–5%-os gazdasági növekedést a béreken, fizetéseken is érezhetővé kell tenni, és a mi lépcsőzetes béremelési javaslatunk négy évre elosztva teljesen reális és megvalósítható. Csökkenthetővé téve ezáltal is valamelyest az elvándorlást s tervezhetővé téve egy-egy család életét.

 — Minden választás egyik legnagyobb buktatója a mozgósítás. Románia idén egyszer már az urnák elé járult a helyhatósági választásokon, amit mindig közelebb éreznek magukhoz a polgárok, mint a parlamenti választásokat. Hogy látja, sikerül majd december 11-én annyi embert megmozdítani, hogy az RMDSZ elérje a parlamenti bejutáshoz szükséges százalékküszöböt?

— Nem könnyű megmozdítani az embereket, főleg télvíz idején, ez tény — de a szavazati joggal élni kell, bele kell szólni a dolgok menetébe. A demokrácia fárasztóbb műfaj, mint a diktatúra. Románia nem rendelkezik több száz éves demokratikus hagyományokkal, a demokratikus társadalmi berendezkedés alapjai és hagyományai nem annyira szilárdak még, s emellett sok a kiábrándultság, a csalódás, illetve a politikai osztály tévedései — ám mindezek ellenére: jobb demokráciában élni, mint diktatúrában, és élni kell a demokrácia adta lehetőségekkel!

Szabó Kinga Mária