Pelcz Attila edző ezért a vásárosnaményi Szelet-Kelet SE sportolóival együtt nevezte szatmári tanítványait a küzdelmekre, így Timok Alexia Mária Egerben megvédhette bajnoki címét a 30 kilogrammos 11 évesek korosztályában. Alexia tarolt a súlycsoportja, hiszen mindkét mérkőzését idő előtt zárta le, és szerzett aranyérmet.
A szintén 11 éves Bándi Synthia Anikó a 44 kilósok küzdelmét egy rendkívül erős meccsel kezdte, Botos Lújza végül hosszabbításban tudta csak legyőzni a szatmári lányt – a gyomaendrődi ellenfele végül a bajnoki címet is megszerezte. Synthia ezután vigaszágon mindkét meccsét ippon dobással, néhány másodperc alatt megnyerte, így bronzéremmel térhetett haza.
A 12 évesek +66 kilós fiúk küzdelmében Baiza Álmosra az egyik legnépesebb mezőny várt. Az első körben verte békéscsabai ellenfelét, majd kikapott a tőle 30 kilóval súlyosabb Szekeres Ábeltől (Harsányi SE), aki végül megnyerte a súlycsoport aranyérmét. Álmos is vigaszágon folytathatta a versenyt, ahol gödöllői, debreceni és végül pécsi ellenfelet legyőzve szerzett bronzérmet.
Pelcz Attila negyedi tanítványa, Boros Gábriel a 12 évesek -35 kilós versenyének első körében vereséget szenvedett a debreceni Dobos Dominiktól – aki végül bronzérmes lett, így nem jutott tovább.
„Nagyon örülök, hogy eljutottunk erre a versenyre, hiszen itt learathattuk az idei kemény munkánk gyümölcsét” — mondta lapunknak Pelcz, aki hozzátette, hogy jövőre már a saját klubjának, a Judo Master Szabolcs-Szatmár versenyigazolványával nevezi tanítványait.
„Fél éve dolgozok Vásárosnaményban, de közben megalapítottam az egyesületem magyarországi fiókját is, amelyre hamarosan megkaphatom a magyar szövetség licencét” — mondta a szatmári szakvezető.
Pesek Attila