Belföld

Tiltakozó egészségügyiek

2016.05.07 - 15:00

Figyelemfelkeltő megmozdulásokat tartanak követeléseik nyomatékosítása érdekében a SANITAS szakszervezet tagjai. Bejelentették: ha nem reagál időben a kormány, általános sztrájkot hirdetnek.

Egyelőre a problémáik megoldásában érintett minisztériumok előtt tartanak „nyilvános gyűléseket” az egészségügyi érdekvédelmi szervezet tagjai — a SANITAS közleménye szerint május 9. és 13. között az egészségügyi minisztérium, a munkaügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium előtt tiltakoznak annak érdekében, hogy rábírják a kormányt a rendszerben kialakult problémák megoldására. Kilátásba helyezték ugyanakkor, hogy ha továbbra sem foglalkoznak érdemben az egészségügyben, illetve a szociális ellátórendszerben dolgozók gondjaival, általános sztrájkot hirdetnek. A SANITAS azt követeli, hogy egy sürgősségi kormányrendelet révén hozzák meg az általuk követelt intézkedéseket. Ezek között szerepelnek például a bérezésre vonatkozó igények: egyrészt azt akarják, hogy szüntessék meg az egészségügyi, illetve a szociális ellátó rendszerben fennálló aránytalanságokat a fizetésekre vonatkozóan, ugyanakkor 25 százalékos béremelést követelnek a dolgozók számára még az idei évben. Azt is el akarják érni, hogy az ügyeletben töltött órákért kapott fizetésre is vonatkozzanak a különféle pótlékok, valamint hogy a létszámstopot oldják fel és finanszírozzák további dolgozók felvételét úgy, ahogy az a szabályzatukban szerepel. Világos és megfelelő szabályzat kidolgozását sürgetik emellett az iskolai orvosi rendelők működésére vonatkozóan, követelik, hogy küszöböljék ki a dolgozók továbbképzése terén fennálló problémákat, valamint azt, hogy a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 6 százalékát szánják az egészségügy finanszírozására.