Belföld

Tiltakozó akciókat tart csütörtöktől a Sanitas Szakszervezeti Szövetség

2021.02.09 - 10:53

Az érdekvédelmi szövetség közleményében leszögezi, aggodalommal vették tudomásul hétfőn, hogy Florin Cîţu miniszterelnök és Ludovic Orban liberális pártelnök kilátásba helyezte a közszférában dolgozók által kapott pótlékok csökkentését, illetve bejelentette, hogy 2021-ben nem kapnak üdülési csekket a közalkalmazottak, ugyanakkor csökken az élelmiszerpótlék értéke is. Ennélfogva a Sanitas országos tanácsa úgy döntött, hogy a bejelentett intézkedések elleni tiltakozásképpen február 11-e és 19-e között sztrájkőrséget állnak majd a parlament, a kormány és az illetékes szakminisztériumok székhelye előtt.

A Sanitas ugyanakkor figyelmeztet, az idei állami költségvetés kidolgozásakor a kormány "teljesen mellőzte" a társadalmi partnerek álláspontját, noha a büdzsével kapcsolatos tervei az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók jövedelmére is kihatnak, és ez számos spontán tiltakozó akció kirobbantásához vezethet, ami felboríthatja e két, a koronavírus elleni küzdelemben meghatározó szerepet játszó ágazat tevékenységét.

Hangsúlyozzák, megengedhetetlen, hogy csökkentsék azoknak a bérét, akik több mint egy éve a frontvonalban küzdenek a járvány ellen. A Sanitas ugyanakkor kéri a 2017/153-as törvény alapján járó béremelést a rendszerben dolgozó azon személyek számára, akiknek a legalacsonyabb a fizetésük.

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Megkezdődött a beharangozott japánsztrájk

A Szatmár Megyei Sanitas Szakszervezeti Szövetség is csatlakozott az országos tiltakozáshoz, a szatmári intézményekben is megkezdődött a japánsztrájk.
Szatmár megye

Japánsztrájk a szatmári egészségügyben

Japánsztrájkba lépnek a Szatmár megyei egészségügyi és szociális dolgozók június 9-től. A tiltakozás mellett a betegellátás teljes mértékben zavartalan marad.
Szatmár megye

Az új bértörvény tervezete ellen tüntetnek

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete ellen tüntetnek ma Bukarestben az egészségügyi és a pénzügyi dolgozók szakszervezetei. Szatmáriak is Bukarestbe utaztak tiltakozni.