Ha valahol népek, nemzetek, közösségek között nincs egyetértés, azt legtöbbször a bábeli zűrzavar következményeként tüntetjük fel, holott az ok máshol keresendő. Bábel tornyánál a nyelvek összezavarodtak, de az emberek épp emiatt távolodtak el egymástól, így szűntek meg a csoportok, közösségek közötti viták. Arra a kérdésre, hogy a közösségek között miért nincs egyetértés ma sem, máshol keresendő a válasz. Ha csupán népünk történelmét elemezzük, több mint ezeregyszáz éves múltunk azt igazolja, hogy sokkal több csatát vívott magyar a magyarral, mint más népekkel. István és Koppány harcától, Orbán és Gyurcsány, vagy Tőkés és Markó harcáig, számtalan magyar-magyar csatát vívtak nemzettársaink, és nem számolták mennyivel fogytunk, és mennyivel lettünk gyengébbek Európa és a világ színterén. Több, mint ezeregyszáz év nem volt elég, hogy tanuljunk hibáinkból és ma sem vagyunk hajlandók tanulni. Mint ahogy mondtam: nem más nemzeteknek dobjuk vissza a kesztyűt, hanem nemzettársainknak. Amikor mások azt keresik, hogyan legyenek erősebbek, mi pártoskodunk, egymásra mutogatunk, megpróbáljuk eltaposni egymást, mert úgy érezzük, mi vagyunk a jobbak, az erősebbek, a mi véleményünk a tökéletes, az általunk kijelölt út a járható. És mint Csongor a Vörösmarty mesejátékában, állunk a hármas útnál, nem gondolkodunk azon, hogy melyik a célravezető út, meggondolatlanul indulunk el három irányba. Mi készteti, mi ösztönzi közösségünket arra, hogy a közös célt három irányból próbálja megközelíteni? A mesebeli hármas útnak, mint azt megannyi mese végén megtudjuk, vannak győztesei, és vannak vesztesei. A győztesek elnyerik méltó jutalmukat, a vesztesek elnyerik méltó büntetésüket. De túl a mesék világán, a mi közeli valóságunkban, a tévedések hármas útját bejárva, nem úgy tűnik, hogy lesznek győztesek és vesztesek. Nagy a valószínűsége annak, hogy ennek a három útnak az összefutó végén, csak győztesek, vagy csak vesztesek lehetnek. Mindannyiunkban kell legyen annyi felismerő készség, hogy rádöbbenjünk: Mohácsnál, Szigetvárnál, Nagymajténynál, Világosnál azért vesztettünk, mert kevesen voltunk. Trianonnál már az volt a baj, hogy rosszul döntöttünk. Döntsünk most jól, és külön-külön suttogjuk József Attila szavait:,,Sziszegve se szolgálok aljas,/nyomorító hatalmakat".

Elek György