Vidék

Testvértelepülési együttműködés

2013.04.17 - 10:01

Testvértelepülési együttműködési szerződés aláírását tervezi Túrterebes, Nyírtas és Koncháza.

Túrterebes és Nyírtas között a kapcsolat a Nyíregyházán élő Agárdi Miklós révén jött létre, akinek apja, Agárdi Tamás negyven évig volt orvos Túrterebesen. Agárdi Miklós, ragaszkodva szülőföldjéhez, az elmúlt évben úgy döntött, hogy havonta tízezer forint pénzjutalomban részesíti a túrterebesi iskola legaktívabb tanulóját. A jutalmat első alkalommal az elmúlt évben, december 22-én adták át, az idei év első három hónapjának kitüntetettjei — azok a tanulók, akiket az iskola vezetősége erre érdemesnek ítélt — március 15-én vehették át a tízezer forintot, majd az évzárón kerül sor újból a jutalom átadására. Agárdi Miklós megszervezett egy találkozót Nyírtason a nyírtasi és a túrterebesi önkormányzatok és iskolák vezetői között, tegnap pedig egy nyírtasi küldöttség látogatott Túrterebesre, hogy ismerkedjenek a községgel és annak lakosaival. Gyákon György polgármester és Sárosi Tibor iskolaigazgató a vendégeknek megmutatta a polgármesteri hivatalt, az iskolát, az óvodát, valamint más középületeket és magánházakat. Meséltek a község történetéről, az ott élő emberekről, majd felmentek Túrterebeshegyre, ahol megmutatták az óvodát és a túrtererebeshegyi szőlőt és pincesort.

 

Közös célok

A magyarországi küldöttségben részt vett Jenei Erzsébet polgármester, Vincze Ágnes iskolaigazgató, Csontosné Varga Mónika igazgatóhelyettes és Fehér Lászlóné, az önkormányzat nonprofit kft.–jének vezetője. A polgármesternő elmondta, hogy Nyírtasnak már van egy testvértelepülése, a kárpátaljai Koncháza, de úgy látja jónak — és ezzel a túrterebesiek is egyetértettek —, ha ez a kapcsolat bővülne egy romániai településsel is, hiszen így jobban együtt tudnának működni közigazgatási területen, több lehetőség lenne, hogy kihasználják az EU-s pályázati lehetőségeket. Nyírtason három éve rendezik meg a községnapot, amelyre az elmúlt évben már elmentek a koncháziak is, az idén pedig ott lehetnek a túrterebesiek is. A polgármesternő fontosnak tartja, hogy közös kultúrcsoportokat hozzanak létre, és azok mindhárom településen fellépjenek.

 

 

Elek György