Szatmárnémeti

Testvérmegyei szerződés

2014.02.18 - 09:51

Szatmár és a németországi Ostalb megye elöljárói testvérmegyei szerződés megkötéséről egyeztetnek.

 

A Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef és alelnöke, Mircea Govor munkalátogatáson vesz részt Németországban, Ostalb megyében, ahol találkoztak a megye prefektusával, Klaus Pavellel és a két megye közötti testvérmegyei kapcsolat kiépítéséről egyeztettek. A találkozó létrejöttében jelentős szerepe volt Szepessy Józsefnek. A szatmári delegáció kellemes fogadtatásban részesült, és konkrét dolgokról tárgyaltak a testvérmegyei szerződés megkötéséről Szatmár és Ostalb megye között, hogy együttműködhessenek a kultúra, turizmus, gazdaság, egészségügy, sport és szociális területeken. A két adminisztratív egység megkezdi a hivatalos eljárást a testvérkapcsolat kiépítéséhez. Ennek alapján Szatmár megye részt vesz május elején a legnagyobb kertészeti és növénykiállításon Schwabisch Gmund városában, míg a Szatmár Megyei Tanács képviselői meghívták Ostalb megye képviselőit a június 24-én megszervezésre kerülő Megyenapokra. Szombaton Ştef és Govor találkozott Andreas Stock kulturális, tanügyi és sportminiszterrel, akit igyekeztek rábeszélni egy Szatmár megyei látogatásra, hogy megismerhesse a térségünk sváb hagyományait. Ostalb megye megközelítőleg Szatmár megyével azonos nagyságú, 340 ezer lakosa van és Baden-Württemberg régió legfejlettebb térsége.