A ma embere számára olyan életlehetőségek nyíltak meg, melyekre elég sokan vágytak, viszont elég kevesen vannak, akik élni tudnak ezekkel. Minden új lehetőség új kihívást jelent, ezekre a kihívásokra pedig valamilyen módon válaszolni kell. Számtalan olyan kihívás van, amire csak mentalitásváltással lehet válaszolni. A technika fejlődése nagyon gyors, a mentalitásváltáshoz viszont idő kell. Az emberek igyekeznek lépést tartani a műszaki fejlődésnek azzal a részével, ami valamilyen módon meghatározza a mindennapi életüket, ennek azonban az az eredménye, hogy a mentalitásváltást külső tényezők irányítják, ami nem biztos, hogy jobbítja az emberek párkapcsolati vagy közösségi életét — a legtöbbször negatívan hat rá. Ez egy nagyon elgondolkoztató kérdés, ugyanis az egyén könnyen egy olyan holtpontra kerülhet, ahonnan később nehezen lehet kimozdulni. Működésképtelenné válik a párkapcsolati és a közösségi élet, ugyanakkor az egyén is elfásul, egyesek a munkába menekülnek, mások a folytonos útkeresésben tévednek el. Az egyre erősödő és nagyobb befolyást gyakoroló külső hatások oda fejlődnek, hogy a kihívásokra választ adni kényszerülő ember megpróbál alkalmazkodni, és úgy dönteni, ahogy a média vagy valamelyik véleményformáló erő irányítja. Emiatt válnak az emberek egyenruhás gondolkodásúakká és érzéketlenekké. 

Az egyik televíziós beszélgetős műsorban esett szó arról, hogy a nők — ilyen, olyan, amolyan okok miatt — mennyire figyelmen kívül hagyják a testüket, mennyire lemondanak arról. Megpróbálnak fenntartani egy kozmetikázott látszatot, de az érzéseiket elfojtják, ami az érzések elaltatásához vezet, ez pedig a nőiesség elvesztésével jár. A szociológusok már rég figyelmeztetnek arra, hogy veszélyben van a nemiség, kezd összeolvadni a nőiesség és a férfiasság, ami az emberség elvesztéséhez vezet. Mindez annak a következménye, hogy a külső hatások erősebbek, mint a belső akarat.
Lehetséges, hogy a Madách Imre által megálmodott falanszter korszak előszobájában vagyunk? Amikor az Aggastyán így szólt: „Ha a család előitéletét/ Éledni hagyjuk, rögtön összedűl/ Minden vívmánya a szent tudománynak.”. Majd így aggódott Éva gyermeke — a jövő nemzedék — miatt: „Hol van az erő,/ Mely e szent kapcsot elszakitni bírja?/ Lemondjak-é hát rólad mindörökre,/ Hogy elvessz a tömegben, és szemem/ Fürkésző gonddal hasztalan keressen/ A száz egyenlő idegen között?” 
Igen. Azt kell megelőzzük, hogy bekerüljünk a száz egyenlő idegen közé, mert akkor már nem leszünk önmagunk, hanem egy falanszter kor mesterséges intelligenciával irányított testi és lelki robotjai.

Elek György