Vidék

Természetismereti vetélkedő

2014.02.22 - 09:12

Megyénk élővilágával, azon belül pedig elsősorban a madarakkal ismerkednek az elkövetkező hetekben a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által meghirdetett verseny résztvevői.

 

A szervezők, a benevezett 13 iskola csapata, valamint a kísérő tanárok tegnap a kismajtényi halastónál gyűltek össze első alkalommal. Amint Békéssy Erzsébet, a környezetvédelmi ügynökség igazgatója elmondta, a végső felmérőt megelőzően több alkalommal szerveznek majd tereputakat, hogy a gyerekeknek alkalmuk legyen természetes környezetükben megfigyelni a madarakat. A Víz Világnapja alkalmából, március 22-én például a Túr, illetve a Szamos partjára viszik a nevezőket, akik szakértői irányítás mellett tanulmányozhatják majd a folyók élővilágát. Az ügynökség egy összefoglalót is készített a tudnivalókról, melyet tegnap bemutattak a résztvevőknek, majd egy CD-n átadták a tananyagot a csapatok vezető tanárainak. Az elvárásokat Ioan Man, az ügynökség szakértője vázolta fel, a vetélkedő programjának részleteiről pedig Adriana Culda szóvivő tartott tájékoztatót. Ezt követően a gyerekekkel madárlesre indultak, melynek során elsősorban a kismajtényi halastó téli vendégeivel ismerkedtek a diákok. Békéssy Erzsébet azt is elmondta, hogy a község polgármestere, David Gheorghe, valamint az erdészeti hatóság közreműködésével faültetési akciót szerveznek a gyerekek számára Majtényban, melynek során a pár éve használaton kívül helyezett, földdel befedett községi szeméttelepet ültetik majd be. Mint kiderült, az igen érdekesnek ígérkező vetélkedő első három helyezettje olaszországi kirándulást nyer, melyet a halastavat kezelő cég tulajdonosa, Antonio Nino Silvestri finanszíroz. A külföldi kirándulás során a gyerekek egyebek mellett olaszországi diákokkal közös tapasztalatcserén vesznek majd részt, továbbá megtekintik az olasz vállalkozó energiafűz-ültetvényeit is. A vetélkedő időpontja, melyre minden csapat egy-egy ötperces bemutatóval készül majd, április 1., azaz a Madarak Világnapja.

Babos Krisztina